Sport

Sarapova egy játszmára az elődöntőtől

Agnieszka Radwanska a kiesés szélére sodródott a második vereségével.

A második fordulót rendezték a Szingapúrban zajló WTA-világbajnokság Vörös csoportjában. Marija Sarapova a második mérkőzését is megnyerte, így karnyújtásnyira került a legjobb négy mezőnyétől.

A 28 éves játékos az első szettet közel egy óra játék után nyerte meg. Ellenfele, Simona Halep kétszer is elveszítette az adogatását, így még az is belefért, hogy az orosz ötször is kettős hibát üssön.

A második játszmában mindent megtett a román lány az egyenlítésért, de nem járt sikerrel.  1-5-ről még sikerült felzárkóznia, de 4-5 után ismét elveszítette a saját játékát. Sarapovának még az is belefér az utolsó körben, ha elveszíti a Flavia Pennetta mérkőzést, de egyszer szettet nyernie kell az elődöntőbe jutáshoz.

A nap másik mérkőzésén Agnieszka Radwanska a második összecsapását is elveszítette, így nagyon messze került attól, hogy bejusson a legjobb négy közé.

Eredmény – Tenisz, WTA-világbajnokság, Vörös csoport, 2. forduló

Marija Sarapova (orosz) – Simona Halep (román) 6-4, 6-4
Flavia Pennetta (olasz) – Agnieszka Radwanska (lengyel) 7-6, 6-4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik