Forma-1

F1: vasárnapra halasztották az időmérőt

Nem fogadta a kegyeibe az időjárás a Forma-1 Amerikai Nagydíját. Már az első szabadedzést is eső áztatta pénteken, a másodikat pedig meg sem tudták rendezni.

Szombaton reggel aztán arról szóltak a hírek, hogy veszélyben a napi program és ez félig be is jött: míg a harmadik tréninget megtartották, addig a lényeget, az időmérőt csak húzták-halasztották. Ötször módosítottak a kezdési időponton, majd három órával a tervezett rajt után belátták a szervezők, hogy esélytelen a dolog.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) végül vasárnapra halasztotta a kvalifikációt, magyar idő szerint 15 órakor kezdődik, ha minden jól alakul. A futam 20 órakor rajtolna, azaz a versenyzőknek nagyjából három és fél órájuk lenne az időmérő és a verseny között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik