A vezető alkoholista, aki a kocsmába nem szórakozni, hanem keményen dolgozni, vagyis inni jár, nyolc havi paradicsomlében töltött önkéntes absztinencia után, éppen azon a napon, amit annak idején határozottan megjelölt, visszatért a kocsmába, és háttal az ötemeletes épületnek és a kocsma bejáratának, helyet foglalt a teraszon. Sokan, olyanok, akiket a vezető alkoholistához képest jóval gyengébb láncok kötnek az alkoholhoz, de mégsem képesek hasonló önmegtartóztatásra, nem értették, honnan ez az erő a vezető alkoholista elhatározásában és kitartásában, nem értették, mert nem tudták, hogy a vezető alkoholista annyira szeret inni, hogy még arra is képes, hogy ne igyon, nem értették, hogy azért tartott ilyen hosszú szünetet, hogy az élet, vagyis az ivás tovább tarthasson. Döbbenten nézték, amint a vezető alkoholista, mintha mi sem történt volna, mintha az elmúlt nyolc hónap csupán egy délutáni szieszta lett volna, a legcsekélyebb idegesség vagy bűntudat nélkül a feles pohara után nyúlt, és a tőle megszokott határozott, gyors és erőteljes mozdulattal, a fejét hátravágva megitta az első felesét, majd egy elégedett sóhajt követően így szólt: de rég láttam ezt az ereszt.
Nem tudták, hogy a vezető alkoholista annyira szeret inni, hogy még arra is képes, hogy ne igyon, nem értették, hogy azért tartott ilyen hosszú szünetet, hogy az élet, vagyis az ivás tovább tarthasson.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 07:22 Heti Hetes: még egy női szereplőt bejelentettek
- 07:03 Dobrev Klára: Ki az a bolond, aki hárompárti parlamentet akar ilyen helyzetben?
- 06:53 Az Egyesült Államok a második világháború óta nem látott fegyverkezésbe kezd
- 06:31 Húsvétig melegszik az idő, hétfőn viszont hidegfront érkezik
- 06:05 Képes kvíz: mind a 10 magyar párkereső műsort felismered egyetlen képről?
- 06:04 Milyen gyakran kellene zuhanyozni valójában? Meglepő választ adtak a bőrgyógyászok
- 05:30 A pozsonyi csatától a szatmári békéig – a magyar történelem fontos dátumai kvíz
- 03:27 Nyolc gólt szórt a magyar válogatott kézis, kiütés lett a vége
- 22:51 Bombaformában Kovács Bendegúz, megint betalált
- 22:06 Több száz gyanús regisztráció a roma nemzetiségi választói névjegyzékben
- 21:42 Irán drón-és rakétatámadásokat indított a szomszédos országok ellen
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 21:17 Az egyik legnagyobb argentin tehetség a Chelsea-hez kerülhet
- 21:04 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 03.
- 07:00 Szenzációs videó készült egy földikutyáról az Alföldön
- 05:30 A pozsonyi csatától a szatmári békéig – a magyar történelem fontos dátumai kvíz
- 06:04 Milyen gyakran kellene zuhanyozni valójában? Meglepő választ adtak a bőrgyógyászok
- 15:23 Rendőrnek jelentkezett, azonnal letartóztatták
- 17:47 Narancssárgába borult Kréta és Szantorini
- 20:00 „Az biztos, hogy nem együtt megyünk szavazni” – politikai viták sújtotta családokkal beszéltünk
- 17:17 „A Kisvárda tömegével hoz olyan játékosokat az akadémiájára támogatásért, akik nem szolgálják a magyar labdarúgás érdekeit"
- 21:42 Irán drón-és rakétatámadásokat indított a szomszédos országok ellen
- 15:06 Nagygyűlést is tart kedden Orbán Viktor a Budapestre érkező JD Vance-szel
- 17:08 „Nem fordult meg a fejemben, hogy azért sírok, mert beletettek valamit az italomba” – fiatalok mondják el, milyen az, amikor bedrogoznak valakit
- 18:26 Kihagyja a Liverpool kapusa a Paris Saint-Germain elleni BL-meccseket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
