Mobil

Itt a telefon, aminek tényleg végtelen a tárhelye

Felbukkant az első olyan mobiltelefon, mely elsődlegesen a felhőben tárolja a különböző tartalmainkat.

Amióta a hagyományos mobilokat elkezdték felváltani az okostelefonok, folyamatosan küzdünk a tárhely-problémákkal. Egy ilyen kütyüben egyelőre nem fér el egy számítógépbe tervezett méretű és kapacitású “vinyó”, ezért a 16, 32, vagy ritkábban 64 gigabájtos tárhelyekkel kell zsonglőrködnünk. Ráadásul egyre több készülékből hagyják ki a microSD kártyás bővítés lehetőségét is, például az egybeépített dizájn, a karcsúság, vagy épp a vízállóság miatt. Egyes gyártók a közvetlen tárhelyproblémákat azzal próbálták orvosolni, hogy valamilyen felhő alapú tárhelyhez adtak elérést a telefon mellé, így például az általunk rögzített fotók, videók, vagy akár a kedvenc zenéink és egyéb fájljaink egy részét fel tudtuk másolni egy netes tárhelyre. A vadonatúj Nextbit Robin ezt a módszert maxolja ki.

Snap694

A korábbi HTC és Google alkalmazottak által fejlesztett Nextbit Robin okostelefon a világ első úgynevezett cloud-first készüléke, mely a készítők szerint sohasem fenyeget majd “megtelt a memória” figyelmeztetéssel. A legújabb Android operációs rendszerre épülő mobil automatikusan optimalizálja a belsőmemóriában tárolt tartalmakat (alkalmazások, fotók, videók, zenék, adatok), és a használati szokásainknak megfelelően tölti fel azokat a felhőbe. Alaphelyzetben természetesen csak Wi-Fi-n keresztül megy a töltögetés, de bármikor bekapcsolható, hogy mindez a mobilnet kapcsolaton keresztül is megtörténhessen. A fejlesztők pedig garantálják, hogy a fontos tartalmakhoz bármikor, tehát offline módban is mindig hozzá lehet férni.

Snap693

A 149x72x7 milliméter méretű, 150 gramm tömegű újdonság 32 GB belsőmemóriával bír és alaphelyzetben 100 GB felhőtárhely jár mellé, de a fejlesztők azt ígérik, hogy az ezen felüli tárkapacitás használatáért sem kérnek majd külön összeget, tehát egyelőre tényleg nem túlzás az általunk adott cím. A RAM 3 GB kapacitású, a megfelelő számítási teljesítményről pedig egy hatmagos Snapdragon 808 chipset gondoskodik. Említést érdemel továbbá az 5,2 colos Full HD érintőkijelző, a 13 és 5 megapixeles kamerák, a 2680 mAh kapacitású akkumulkátor, a sztereó hangszórópár, illetve az integrált ujjlenyomat szenzor. Az előrendelhető Robin 399 dollárba (110 ezer forint) kerül – a forgalmazás februárban kezdődik meg. Ráadásul az előzetesen kiadott koncepciófotók tanúsága szerint a készülék dizájnja is kifejezetten stílusosra és újszerűre sikerült, kissé elrugaszkodva a mai csúcsmobilok arany-ezüst csillogásától és a középkategória lekerekített szürkeségétől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik