Sport

Karácsonyi bajnokverés

Meglepően simán győzött a Miami Heat a címvédő Los Angeles Lakers otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) karácsonyi játéknapjának rangadóján.

A magyar idő szerint vasárnap hajnalban zárult alapszakaszos csata eredményeképpen a vendégegyüttes 23/9-re javította győzelem/vereség mutatóját, míg a Lakers 21/9-re rontotta azt.

A legutóbbi két NBA-idény bajnoka csupán a mérkőzés elején tudott egyenrangú ellenfele lenni a Heatnek, amelyben a remekül játszó alapemberek közül LeBron James 27 pontot szorgoskodott össze 11 lepattanó és 10 gólpassz mellett, míg Chris Bosh 24 ponttal és 13 lepattanó labda megszerzésével járult hozzá a váratlanul biztos diadalhoz.

A hazaiak legnagyobb ásza, Kobe Bryant, aki maga is csupán 17 pontra volt ezúttal jó, arról beszélt, hogy a vereséggel alaposan elrontották karácsonyi ünnepüket:

“Mindegy, hogy húsz, vagy csupán egyetlen ponttal kapunk ki, magának a vereségnek a ténye fájdalmas számomra mindig. Most ráadásul amiatt is csalódott vagyok, ahogyan játszottunk” – mondta.

Eredmények:
Los Angeles Lakers-Miami Heat 80-96
New York Knicks-Chicago Bulls 103-95
Orlando Magic-Boston Celtics 86-78
Oklahoma City Thunder-Denver Nuggets 114-106
Golden State Warriors-Portland Trail Blazers 109-102

Ajánlott videó

Olvasói sztorik