Közélet

A Domestos és az államtitkárok is rárepültek az iskolai vécéfelújításra

Két államtitkár is megtisztelte jelenlétével a szomori iskola vizesblokkjának új ünnepélyes átadását: szállt a dal, és még emléktáblát is avattak.

Rétvári Bence és Völner Pál személyesen is jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakmai támogatását, amellyel a Domestos gyártója, az Unilever társadalmi akciója mellé állt – írja a Kemma.hu. A cikkben egyébként egy kép is látható, ahogy Rétvári edukációs jelleggel mossa kezeit, és megtekinthetjük az adott eszközök rendeltetésszerű használatát.

A „kézdis nebulók” műsorral kedveskedtek a jelen lévőknek: az iskola indulója mellett zenével és szavalattal készültek.

Az ünnepélyes vizesblokk-átadó végén pedig emléktáblát is elhelyeztek a mosdók szomszédságában.

A szomori Kézdi-Vásárhelyi Imre általános iskola mosdófelújításához egyébként három hónapon keresztül tartott az a gyűjtőakció, melynek keretében minden eladott Domestos-termék árából 5 forintot az iskolai mosdók felújítási munkálatainak kivitelezésére fordítottak.

Az új mosdók keddi átadásakor Rétvári Bence Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta, örömmel fogadják a Magyarországon működő cégek hasonló kezdeményezéseit. Mint elmondta a mostani felújítás során olyan hátrányos helyzetű iskolákat részesítettek előnyben, ahol a leginkább indokolt volt a segítség, de azt az iskola valamilyen ok miatt nem tudta megoldani.

A kérdés csak az, hogy a Klik intézményfenntartó mellett miért van szükség gyűjtőakcióra egy vécéfelújításhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik