Közélet

Ítélet született a miskolci számozott utcák ügyében

Az önkormányzatnak bírságot kell fizetnie és intézkedési tervet készíteni a kitelepített emberek méltó elhelyezésére.

Még nyáron felszólította a miskolci önkormányzatot az Egyenlő Bánásmód Hatóság a számozott utcákban élő emberek megfelelő elhelyezésére és a velük szembeni diszkriminatív gyakorlat felfüggesztésére, most pedig bíróság is kimondta, hogy a határozat végrehajtandó.

A hatóság korábban megállapította, hogy a számozott utcák felszámolása során az önkormányzat az ott lakó mintegy 900 emberrel szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmazott. Elmulasztották felmérni a telepfelszámolás ott élőkre gyakorolt hatását, és forrást sem rendeltek az intézkedéshez. A hatóság a várost 500 ezer forint bírság megfizetésére és intézkedési terv készítésére kötelezte.

Az önkormányzat felülvizsgálati kérelemmel fordult a bírósághoz, ezt utasította el az illetékes Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. A testület álláspontja szerint a határozat végrehajtásához közérdek fűződik a nagy létszámú érintett emberi méltóságához és emberhez méltó lakhatásához kapcsolódóan.

Az ítélet nyomán a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat, a Magyarországi Roma Parlament elnöke, több jogvédő civil szervezet és független szakember felszólította a várost a cigányellenes politika abbahagyására, a számozott utcák lakóinak emberhez méltó elhelyezését biztosító intézkedési terv kidolgozására és a kilakoltatások felfüggesztésére – tudósít a Roma Sajtóközpont.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik