Közélet

Fidesz: az elmúltnyolcév kormányai több minisztériummal futottak

tuzson-bence(960x640).jpg (Array)
tuzson-bence(960x640).jpg (Array)
A 2010 előtti apparátus nagyobb volt a Fidesz szerint, pedig ez így nem feltétlen igaz. Arra reagáltak, hogy ellenzéki pártok propagandaminisztériumnak nevezték Rogán Antal kabinetirodáját.

A Fidesz-frakció szóvivője szerint kétszínű és hiteltelen a “Gyurcsány- és a Bajnai-párt”, azaz a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt – a Korszakváltók Pártja Miniszterelnöki Kabinetirodával kapcsolatos kommunikációja, mivel 2006 és 2010 között jóval nagyobb volt az államigazgatás politikai apparátusa.

Tuzson Bence hétfőn az MTI-nek azt mondta: azért értékeli így a két párt reakcióit, mert a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány alatt “jóval nagyobb politikai apparátussal működött az államigazgatás, mint az Orbán-kormány idején”: csaknem dupla annyi minisztérium volt, mint 2010 után, és a kormányváltás óta az országgyűlési és önkormányzati képviselők száma is csaknem felére csökkent (azt kifelejtette, hogy hiába van kevesebb tárca, a mostani minisztériumok is óriási apparátussal dolgoznak).

Példaként említette, hogy 2006 és 2010 között 84 milliárd forintot fordítottak reklámköltségvetésre, ez 3 milliárd forinttal meghaladja a 2010 és 2014 között e célra felhasznált összeget. Tuzson szerint 2010 óta tart a bürokrácia csökkentése, létrejöttek a kormányhivatalok, amik egyesítették az addig “elszórtan, pazarló módon” működő államigazgatási szerveket.

Goebbels propagandaminisztériuma

A DK alelnöke a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásáról tartott szavazás előtt azt mondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy “Rogán Antal propagandaminisztériumát” hozhatja létre a parlament. Varju László szerint Európában másodszor alakulhat propagandaminisztérium, “Goebbelsé volt az első, Orbán Viktoré lesz a második”, ráadásul ezt egy “elfogadhatatlan személy”, Rogán fogja vezetni.

Az Együtt szerint a “Rogán-féle propagandaminisztérium” létrehozása a kormány szétesésének újabb bizonyítéka. A párt hétfői közleményében azt írta: Orbán már nem képes rendet tartani az emberei között, a Lázár János és Rogán között “folyó belháborút” pedig csak úgy tudta lecsendesíteni, hogy utóbbit “egy bársonyszékkel fizette ki”.

Az Országgyűlés hétfői döntése alapján önálló minisztériumként létrejön a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint az általános politikai koordinációért felelős tárca.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik