A nemzeti együttes így Észak-Írország és Románia mögött a harmadik helyen maradt a csoportban.
Hibáztunk a meccs elején, ezért hátrányba kerültünk, de felülkerekedtünk rajta, egyenlítettünk és fordítottunk is. Mindent megtettünk a győzelemért, a játékosaim mindent kiadtak magukból, nem tehetek szemrehányást nekik. Mindkét csapat sokat kockáztatott a győzelemért, ezért volt ennyi gól – közölte a mérkőzés után a magyarok német szakvezetője
![Storck: Sokat kockáztattunk, ezért volt ennyi gól 1 Fotó: MTI](http://24.hu/app/uploads/2015/10/d__yt20151007049.jpg)
Hozzátette, tudták, hogy nem a saját kezükben van a sorsuk, és a románok nyertek a Feröer-szigeteken.
Így nekünk az marad, hogy izgulunk hétfőn és kedden – mondta Storck.
Görög kollégája, Kosztasz Canasz kiemelte, azért játszottak, hogy nyerjenek, és végre megízlelhették a győzelmet.
Ezen a meccsen lehet szidni a védelmet, de a mai futballban nem könnyű négy gólt szerezni, és nekünk sikerült. Most van időnk elemezni és változtatni a jövő ősszel rajtoló világbajnoki selejtezősorozatig – jelentette ki a kapitány.