Nagyvilág

A rendőröknek is nekimentek a török merénylet miatt tüntetők

Nagyon feszült a helyzet a török fővárosban, ahol öngyilkos merénylők robbantottak korábban. Tüntetők támadták a kormányt és Erdogant, miközben a rendőrök nem akarták a helyszínre engedni a gyászolókat.

Több ezren tiltakoztak vasárnap a török fővárosban, Ankarában az előző napi merénylet ellen, a robbantás helyszínén a rendőrség könnygázzal igyekezett megakadályozni, hogy kurdbarát politikusok és más gyászolók virágot helyezzenek el az áldozatok emlékére.

Két öngyilkos merénylő robbantott szombaton Ankara központjában, a főpályaudvarnál, ahol emberek százai gyülekeztek béketüntetésre a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására. A békés felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.

95 halott vagy 128

Hivatalos adatok szerint 95-en meghaltak, 160 embert kezelnek kórházban, 65-öt az intenzív osztályon. A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vasárnap azt közölte, hogy adataik szerint 128-an vesztették életüket. A rendőrség vasárnap arra hivatkozva, hogy a helyszínen még folyik a vizsgálat, igyekezett visszatartani a gyászolókat, köztük Selahattin Demirtast, a HDP vezetőjét és Figen Yuksekdagot, a szervezet társelnökét attól, hogy virágot helyezzenek el.

A hatóságok később engedélyezték, hogy hetven gyászoló bejusson az elkerített helyszínre, hogy lerója tiszteletét. A tömeg közben Recep Tayyip Erdogan török elnökre utalva azt skandálta, hogy “Gyilkos Erdogan”, és gyilkosoknak nevezték a rendőröket. A HDP szerint többen megsérültek a rendőrökkel kibontakozott dulakodásban.

A kormány cáfolta, hogy köze lenne a merénylethez. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök szerint az Iszlám Állam, a kurd fegyveresek vagy szélsőbaloldali frakciók követhették el a merényletet. Egyes feltételezések szerint olyan nacionalista erők felelősek a támadásért, amik ellenzik a kiegyezést a kurd kisebbséggel. Egyelőre egy szervezet sem vállalta magára a terrorcselekmény elkövetését.

A parlamenthez már nem juthattak

A virágok elhelyezése után a gyászolók csoportja menetben indult Ankara főterére. A parlamenthez és a kormányzati épületekhez vezető utat a rendőrök vízágyúkkal elállták. A török nyomozók vasárnap folytatták a vizsgálatokat. Az egyik elkövetőt már azonosították egy 25-30 éves férfi személyében, miután megvizsgálták a helyszínen lévő holttesteket, illetve ujjlenyomatokat rögzítettek.

A miniszterelnöki hivatal 52 azonosított áldozat nevét hozta nyilvánosságra vasárnapi közleményében.

A merénylettel kapcsolatos fájdalmat és haragot tükrözték a vasárnap, a kormányfő által meghirdetett háromnapos gyász kezdetén megjelent török lapok. A Cumhuriyet című napilap azt írta, hogy “Békében gyászolunk”. A Habertürk cikkének címe “A söpredék támadást indított Ankara ellen”, míg a kormánypárti Star úgy vélekedett, hogy a merénylet célja a nemzet megosztása volt.

A terrortámadás egy feszült időszakban történt, amikor a NATO-tagállam Törökországban kiújultak a harcok a kurd felkelőkkel, a török hadsereg pedig műveleteket indított az Iszlám Állam nevű ellen. E kurdokkal való összecsapásoknak több száz halottja volt az utóbbi hónapokban.

Tüntettek Franciaországban is

Több ezren, elsősorban kurdok tiltakoztak vasárnap Párizsban a török kormány “háborús politikája” ellen, egy nappal a merénylet után. A belvárosban végighaladó menet egy hatalmas kurd zászlót lengetett és különböző kurd mozgalmak tábláit tartotta magasba, azt skandálva, hogy “a forradalom mártírjai nem halnak meg soha”, “Gyilkos Erdogan, Európa tettestárs”, “AKP + Iszlám Állam = Ankarai merénylet”(az AKP Erdogan iszlamista-konzervatív elnök Igazság és Fejlődés Pártja).

Párizsban szombat este is mintegy ezer kurdbarát tiltakozott. Vasárnap még többen voltak, a megmozdulás szlogenje az volt, hogy “Elég volt a török állam háborús és terrorpolitikájából”.

Azért jöttünk, hogy kimutassuk szolidaritásunkat azokkal az emberekkel, akik Törökországban és a Közel-Keleten szenvednek. Ezt a merényletet a progresszív erők, a béke és azok ellen hajtották végre, akik stabil régiót szeretnének létrehozni Törökországban és a Közel-Keleten

– mondta Yekbun Eksen, a Kurd Demokratikus Tanács elnöke Párizsban. “Tiltakozunk Erdogan politikája ellen is, amely a gyűlöletet és a terrort hatalma megszilárdítására használja” – tette hozzá. Hasonló megmozdulásokat szerveztek vasárnap Lyonban és Toulouse-ban, szombat este pedig százak tiltakoztak Marseille-ben, Strasbourgban és Rennes-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik