Belföld

Lányokat tartott fogva és sanyargatott hetekig a szegedi banda – Csak hárman maradtak rács mögött

A brutális bűnözők azt akarta elérni, hogy vonjanak vissza egy terhelő vallomást. Figyelték, fenyegették és bezárták őket, ütöttek ököllel és baseballütővel, rúgtak és késeltek. Egyiküknek még az arcát is összevagdosták.

Ítéletet hirdetett a Kecskeméti Törvényszék szerdán a szegedi striciperként elhíresült ügyben. Kilenc ember – hat férfi és  három nő – állt bíróság elé emberrablás, személyi szabadság megsértése, kitartottság és testi sértés miatt.

Minden pénzét elszedte és verte

Az ítélet szerint a másodrendű vádlott még 2008-ban vette rá egyik – akkor mindössze 17 éves ismerősét arra, hogy egy szegedi bárban táncoljon. A táncból prostitúció lett, a lány 10 és 70 ezer körüli összegeket keresett meg naponta. A pénzt a másodrendű vádlott vágta zsebre, akinek sikerült arra is rávennie a tinédzsert, hogy menjen ki Hollandiába dolgozni. A lány egy hónapot töltött ott. Naponta átlagosan 400 eurót szedett össze, de keresete továbbra is ismerőséhez vándorolt. Ám futtatója elégedetlen volt a bevétellel, nemtetszését gyakran veréssel „fejezte ki”. A lány csak egyszer fordult orvoshoz, amikor az egyik ilyen alkalommal eltört az ujja. A fiatal ekkortájt ismerkedett meg bántalmazója testvéreivel, akik szintén többször kezet emeltek rá. Ők lettek az ügy első- illetve harmadrendű vádlottjai.

Rács mögé juttatták egyiküket

A kamasz 2010 januárjától már egy barátnőjével együtt dolgozott örömlányként Svájcban, ekkor hárman „felügyelték” a munkájukat. A másodrendű vádlott, az elsőrendű vádlott unokatestvére, és az ötödrendű vádlott – ők voltak az illetékesek. Utóbbi a harmadrendű vádlott testvére. A lányok pár hónappal később, júniusban hazautaztak Szegedre, mert nem érezték jól magukat kint. A banda utóbbi tagja próbálta ezt erőszakkal megakadályozni. A fiatalok emiatt feljelentést tettek ellene még Svájcban, ahol el is indult az eljárás emberkereskedelem miatt. Az illetőt helyben letartóztatták.

Elrabolták és fenyegették őket

A lányok hazautaztak Szegedre, ám nem volt nyugtuk: a letartóztatott bandatag testvére – a már említett harmadrendű vádlott – egyiküket megtalálta, és a Mars téren megfenyegette őt, azt mondta végez vele, ha nem vezeti el barátnőjéhez. Vele volt ekkor kistestvére is.

A megfélemlített fiatal megmutatta, társa hol lakik, de hiába kopogtattak, nem nyitott ajtót. A fenyegetőző ekkor egy lakásba kényszerítette a testvéreket, ahol már többen vártak rájuk: az első-, a negyed- és az hatodrendű vádlott. Azzal riogatták a korábban nekik dolgozó prostituáltat, hogy megölik, ha nem vonja vissza a Svájcban tett terhelő vallomását. Az elsőrendű vádlott meg is verte őt. Azt mondták neki, addig sem ő, sem testvére nem mehet haza, amíg ezt nem teszi meg.

Hogy a másik lányt is elkapják, trükköztek: a nyolcadrendű vádlott rendőrnek adta ki magát, így sikerült elhoznia a lakásba. Ahogy barátnőjét, őt is gyilkossággal fenyegették, és követelték, hogy vonja vissza a vallomását. Az elsőrendű vádlott ezúttal sem fogta vissza magát: ököllel és baseballütővel esett neki, a nyakához pedig kést szegezett.

Hetekig fogva tartották őket, verték és megkéselték őket

A kislányt végül kísérettel hazaengedték, a lányokat azonban fogva tartották: először külön lakásba vitték, végül azonban egy helyre zárták őket. Utóbbi helyszínen az elsőrendű vádlott brutálisan bántalmazta őket: ököllel ütött, megkéselte a lányokat, több szúrást is ejtett rajtuk, egyikük arcát és nyakát pedig megvagdosta.  Egyúttal közölte velük, hogy a vallomásuk visszavonását egy ügyvéd már elkészítette, csak le kell másolniuk és elküldeniük Svájcba. Ez meg is történt, a lányok ennek ellenére hetekig fogságban voltak. Akkor is csak azért engedték el a fiatalokat, mert a rendőrség már eltűntként kereste őket.

Újabb fogság, megfigyelés

A banda azonban még ezután is „irányította” egyiküket, kivitték Svájcba, hogy szóban is vonja vissza a vallomását. A lány így is tett, ám az ottani nyomozók többször kihallgatták, az egyik ilyen alkalommal árulta el, hogy csak kényszerből cselekedett. Ezt az érintettek is megtudták, ekkor ismét elkapták és bezárták – csak másfél héttel később engedték szabadon, de továbbra is a sarkában voltak és figyelték. Miután ketten – az első- és a kilencedrendű – vádlott az utcán megverte, úgy döntött, rendőrséghez fordul.

Csak hárman maradtak rács mögött

A törvényszék az elsőrendű vádlottat 15, a másodrendűt 10, a harmadrendűt 13, a negyedrendűt 5, az ötöd- és a hatodrendűt 6-6, a hetedrendűt 4 és fél év fegyházra, a nyolcadrendűt 3 év börtönre ítélte, a kilencedrendű vádlott pedig három év felfüggesztettet kapott.

A döntés nem jogerős, az ítélet ellen az ügyész, a vádlottak és a védők is fellebbezést jelentettek be. A brutális banda tagjai közül csak hárman maradtak előzetes letartóztatásban – derült ki a Kecskeméti Törvényszék csütörtöki tájékoztatásából.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik