Sport

Túl nagy falat volt a Vasas a Fradinak

Drasko Brguljan (drasko brguljan)
Drasko Brguljan (drasko brguljan)

A Vasas 10-7-re nyert a Széchenyi Bank-FTC ellen a férfivízilabda ob I. pénteki mérkőzésén.

Fővárosi rangadót rendeztek pénteken a vízilabdás élvonalban, ugyanis a Vasas vendége a Ferencváros volt a Komjádi uszodában. Az első negyed kiegyenlített játékot hozott, három-három gól esett mind a két oldalon, ám apró különbség, hogy a hazaiak csak emberelőnyből tudtak eredményesek lenni. Úgy tűnt, hogy a félidőig egyik fél sem tud ellépni riválisától, de Fazekas Tibor találata után a Vasas fordulhatott minimális előnnyel (6-5).

A harmadik negyedet jól kezdte a vendéglátó, Sedlmayer Tamás, majd Drasko Brguljan volt eredményes, így már hárommal is vezetett Földi László együttese, Joel Swift gondoskodott róla, hogy ne dőljön el idő előtt a meccs. A Ferencváros ugyanakkor nem tudott közelebb lopakodni ellenfeléhez, ráadásul Csapó Miklós góllal nyitotta a negyedik felvonást, majd Angyal Dániel biztosította be a győzelmet, az FTC-től már csak a szépítésre futotta (10-7).

Angyal, Csapó és Brguljan két-két góllal volt a hazai együttes és a mérkőzés legeredményesebbje, a vendégektől mind a hét találatot más játékos jegyezte.

Eredmény – vízilabda ob I.

Lactiv-VasasPlaket – Széchenyi Bank-FTC 10-7 (3-3, 3-2, 2-1, 2-1)
a legjobb góldobók:
Brguljan, Csapó, Angyal 2-2, illetve a Ferencváros hét gólján heten osztoztak

Ajánlott videó

Olvasói sztorik