Közélet

Ilyenek a haldoklók, miközben utolsó kívánságukat teljesítik

Hét nagyon erős kép az erre szakosodott alapítványtól.

Kees Veldboer holland mentős 2006-ban szállított egy akkor már három hónapja ágyhoz kötött haldokló beteget az egyik kórházból a másikba, amikor a férfi megkérdezte, nem állna-e meg az óceánparton, hogy még utoljára megnézhesse magának, hogy érezhesse az illatát és a szelet az arcán. A mentős megállt, a beteget kitolta a partra, a pillanatot pedig megörökítette. Íme:

Ambulance Wish Foundation
Ambulance Wish Foundation

Látva, hogy mennyire meghatódik a beteg a gesztustól, és hogy sikerült utolsó napjait boldoggá tennie, Veldboer elhatározta, hogy ennek szenteli az életét. Így született meg a Ambulance Wish Foundation, amely a végstádiumú betegek egy-egy kívánságát teljesíti, szinte mindegy is, miről van szó. Sok kérés az állatokról szól. Volt, aki kedvenc zsiráfjával szeretett volna még egyszer találkozni:

Ambulance Wish Foundation
Ambulance Wish Foundation

…és volt, aki a játszadozó delfinekkel szeretett volna eltölteni pár órát.

Ambulance Wish Foundation
Ambulance Wish Foundation

Veldboer elmondta: szinte nincs is nagy kérés, a legtöbben apró, hétköznapi pillanatokra vágynak. Mint a fagyizás.

Ambulance Wish Foundation
Ambulance Wish Foundation

Volt, aki a legjobb barátja sírját látogatta meg az alapítvánnyal…

Ambulance Wish Foundation
Ambulance Wish Foundation

…és volt, aki a lánya esküvőjére vittek el.

Ambulance Wish Foundation
Ambulance Wish Foundation

Ez a művészetrajongó beteg pedig kedvenc Rembradt-képét szerette volna még egyszer utoljára eredetiben látni.

Ambulance Wish Foundation
Ambulance Wish Foundation

Úgyhogy most akkor mindenki gondolkodjon szépen el az életén.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik