Élet-Stílus

Megható dallal köszönt el haldokló feleségétől a 92 éves bácsi

Képtelenség meghatódás nélkül végignézni a kicsit több mint háromperces videót.

„Ezt a dalt a nagymamám énekelte először, nem sokkal azelőtt, hogy a nagypapám harcolni ment a II. világháborúba. A nagyi ezzel akarta bizonyítani neki, hogy szereti, és hogy várni fog rá. Azóta ez kettejük közös dala” – írta az eredetileg a Facebookra feltöltött videó mellé a házaspár unokája, Erin Solari.

A kis felvételhez mellékelt leírásból kiderült az is, hogy a 92 éves Howard és 93 éves felesége, Laura, 73 évvel ezelőtt házasodott össze. „Egymás mellett éltek egy teljes életet, és most, hogy a nagyi megbetegedett és nyilvánvalóvá vált, hogy meg fog halni, a nagypapám úgy döntött, búcsúzóul elénekli neki a kedvenc dalukat.”

Mióta felkerült az internetre, a felvétel óriási siker. Erin azt mondja, álmában se gondolta volna, hogy ilyen sokan meg fogják nézni, és hogy ennyi pozitív visszajelzést kapnak majd rá. „Boldog vagyok, hogy a nagyszüleim története ilyen sokakat megérintett, örülünk, hogy a szeretetet, amit egymás iránt éreznek, másokkal is megoszthattuk” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik