Gazdaság

Az elmaradó rezsicsökkentés nemzetstratégiai hiba az Energiaklub szerint

Erzsébet Kórház (kórház, állvány, felújítás,)
Erzsébet Kórház (kórház, állvány, felújítás,)

Csütörtökön derült ki, hogy nem lesz újabb rezsicsökkentés, mármint olyan értelemben nem, hogy a kormány magánházak energetikai korszerűsítését nem fogja támogatni, csak állami intézményekét. Ami azért is érdekes, mert augusztus elején még azt mondták, hogy tavasztól lehet majd pályázni, és 3 millió ház felújítására lesz elég a pénz. 

Az Energiaklub álláspontja szerint óriási nemzetstratégiai hibát követ el a kormány, ha mégsem támogatja a lakóépületek energetikai korszerűsítését a 2014-2020 időszak uniós forrásaiból. Lázár János bejelentése szerint „csak állami intézményi program lesz, hogy az állam dologi kiadásai csökkenjenek. A lakosságnak banki eszközökkel nyílik majd lehetősége energia-korszerűsítésre.”

Mindig van indok

Az előző uniós ciklusban a magyar kormány gyakran kifogásolta, hogy nem lehetséges uniós forrásokat fordítani a lakóépületek korszerűsítésére. Ezzel indokolták, hogy 2008 és 2013 között mindössze 25 milliárd forint jutott a lakossági energetikai beruházások támogatására.

Az új, 2014-ben kezdődő időszakban azonban az Európai Bizottság lehetővé tette lakóépületek korszerűsítését az EU-s forrásokból. A magyar kormány a Brüsszelnek leadott operatív programokban 450 milliárd forintnyi forrást különített el energetikai korszerűsítésekre – köztük a lakóépületek felújítására. Lázár János nyilatkozata alapján mindez most hirtelen változni látszik.

Nagy energiafalók

Tudni kell, hogy a lakóépületek fogyasztják el Magyarország teljes primer energiafelhasználásának (kb. 1000 petajoule) nagyjából egyharmadát. A közintézmények energiafogyasztása ennek mindössze töredéke, azon egyszerű oknál fogva, hogy a 2.7 millió lakóépülethez képest a középületek száma igen csekély, mindössze néhány ezer.

Nem véletlen, hogy az idén elfogadott Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában a kormány a lakóépületekben 38 PJ megtakarítást tűzött ki 2020-ig, míg a középületekben mindösszesen 1.6 PJ-t. A NÉeS-ben, azaz a kormány által elfogadott számítások szerint a lakóépületekben sokkal olcsóbban lehet energiát megtakarítani, mint a középületekben: előbbiben 1 PJ energia megtakarítása átlagosan 42 milliárd forintba, utóbbiban 95 milliárd forintba kerül.

Ez lenne a valódi rezsicsökkentés

A háztartások évek óta várják a beígért, ámde folyamatosan csúszó uniós támogatási programok megjelenését. Felmérések szerint a magyar lakosság 85%-a semmilyen megtakarítással nem rendelkezik. Ők önerőből nem tudják korszerűsíteni ingatlanjukat, hiába térülne meg később a beruházás. A felújítani szándékozó háztartások mindössze 11%-a venne fel hitelt a beruházáshoz.

Érthető, ha az állam azt várja, hogy a háztartások is áldozzanak otthonuk felújítására. Ugyanakkor ugyanilyen jogos elvárás a lakosság részéről, hogy az állam is támogassa a hatalmas épületállomány korszerűsítését, hiszen ennek révén csökken az ország energia- és importfüggősége, javul a külkereskedelmi mérleg, és tízezrek juthatnak munkához vidéken is – ráadásul uniós pénzből.

A lakóépületek energetikai felújítása a nemzet érdeke. Ez a valódi rezsicsökkentés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik