Pénzügy

Tavasztól lehet majd pályázni régi családi házak felújítására

epitkezes(210x140).jpg (Array)
epitkezes(210x140).jpg (Array)

Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Átlagolva tehát 50 ezer forint jönne ki házanként, ami nem biztos, hogy elég.

Másrészt azt is hozzáfűznénk, hogy ez több is, mint amire szükség lehet. A KSH 2011-es népszámlálási adatai szerint ugyanis összesen 2,7 millió lakóház volt, és ebben már benne vannak az emeletesek is. Erre rá is kérdeztünk a minisztériumnál.

Csütörtökön azt a választ kaptuk, hogy a hivatkozott MTI idézet kissé pontatlan volt, mert mint videón rögzítették, Szabó Zsolt államtitkár valójában így fogalmazott: „az a cél, hogy az európai uniós ciklus végére minél több, összességében akár közel 3 millió ingatlan, ház és lakás is megújuljon.” A kormány.hu-n található videó mellé írt szövegben egyébként szintén 3 millió házat említenek. 

Kiegészítésül és tájékoztatásul azt is közölte velünk a minisztérium, hogy a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia adatai szerint jelenleg 2 585 552 db családi ház van Magyarországon, ami 2 688 555 db lakást jelent. Ezen felül 116 631 db társasházi épület van, ami 1 675 199 lakást jelent. Ami összesen 4,36 millió lakást jelent. 

A kidolgozás alatt álló pályázat keretében az épületek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, valamint a villamos- és vízhálózatok felújítását támogatják, munkát adva ezzel a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak – tette hozzá az államtitkár.

Csak részben vissza nem térítendő

A felújítási költség 40 százaléka lesz vissza nem térítendő, uniós támogatás, míg az önrész várhatóan 45 százalék lesz. A maradék 15 százalék pedig kamatmentes, visszatérítendő támogatásból származik majd. Ezt a legkisebb hányadot még nem hagyta jóvá az EU – vázolta a finanszírozást Szabó Zsolt, hozzátéve, hogy a pályázatoknak három üteme lesz, egyenként 30-40 milliárd forintos támogatással és régiónként hirdetik meg azokat.

Otthon Melege

Az államtitkár részletesen ismertette a múlt év szeptemberében indult Otthon Melege program eddigi pályázatait. Az induláskor meghirdetett kazáncsereprogram 1 milliárd, a háztartásigép-csere 627 millió, míg a nyílászárócsere-program 1,1 milliárd forint keretösszeggel indult. A hűtő- és fagyasztógépcsere-program keretének a megemelése után a támogatás meghaladta a 3 milliárd forintot.

Mára lezárult ez az első három alprogram. A kazáncserénél 2100, a háztartási gépek cseréjénél közel 25 ezer, míg a nyílászárócserénél szintén 2100 pályázó nyert támogatást.

Szabó Zsolt kiemelte, hogy a támogatás itt 50 százalékos volt, amely nagy eredmény, mivel az EU korábban csak 30 százalékos támogatást vállalt ezekre a célokra.

A 4-60 lakásos társasházak energiatakarékos felújítására idén áprilisban kiírt pályázat már a negyedik volt a sorban. A keret itt 10 milliárd forint volt és itt is a költség felére járt támogatás. A felhívásra 500 pályázat érkezett, az első 80 nyertessel most kötik meg a szerződést, összesen 12 ezer lakás felújítására futja a keretből. Még idén ősszel újabb pályázatot írnak ki a 60 lakásosnál nagyobb társasházakra – tette hozzá az államtitkár.

Az ötödik alprogram a mosógépcsere támogatása volt, 500 millió forintos kerettel. A régiónkénti pályázaton már az első órákban elfogyott a pénz, a pályázatok száma meghaladta a 40 ezret.

Az Otthon Melege program – a felhasznált energia csökkentésével – a lakosság energiára fordított kiadásait is csökkenti, továbbá védi a környezetet is – sommázta az államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik