Gazdaság

Gőzerővel terjeszkedik a Pepco

Februárban jött a híre, hogy a Pepco kiskereskedelmi lánc Magyarországon terjeszkedne, májusban pedig már meg is nyitották első üzletüket. Azóta sem álltak le. A Pepkor Hungary Kft. szeptember 25-én adta át a diszkont kereskedelmi lánc 13. és 14. üzletét, Kecskeméten és a Duna Plázában – mondták el érdeklődésünkre. Az is kiderült, hogy ezen a héten megnyitják a 15 üzletüket is, a veszprémi Stop Shopban.

Messziről jöttek

A dél-afrikai Pepkor Holding, nemzetközi diszkont kereskedőláncként jelenleg az afrikai kontinensen, Ausztráliában és Európa számos országában működteti üzletláncát.

Az első európai Pepco üzletek 2004-ben Lengyelországban nyíltak meg. A lánc az elkövetkezendő években meghódította a lengyel piacot és rövid időn belül piacvezető diszkont ruházati és háztartási eszközöket forgalmazó kereskedelmi lánccá nőtte ki magát, több mint 500 üzlettel és 4000 alkalmazottal. 2013-ban dinamikus növekedésnek indultak és megkezdte terjeszkedésüket Csehországban és Szlovákiában is.

Sorra nyitják a boltokat

2015-ben folytatták az expanziót és májusban két budapesti üzlettel léptek a magyar piacra, melyeket számos vidéki város követett. Jelenlegi tervei között szerepel az év végéig további 30 üzlet megnyitása a fővárosban és vidéken. 2015 végéig hozzávetőlegesen 180-200 új munkahelyet teremt a PEPCO Magyarországon. Mint megtudtuk, jelenleg 120 főt foglalkoztatnak, és a nyitott pozíciók feltöltése folyamatosan zajlik.

Az áruházlánc akciós újságja szerint az alacsony árakkal igyekszik csábítani, „Többet kevesebbért… mindennap!” szlogennel. Hogy milyen sikerrel, arról egyelőre nem adtak információt megkeresésünkre.

A minisztérium örül

A Külgazdasági és Külügyminisztérium üdvözli, hogy a Pepkor Holding nagy volumenű magyarországi beruházásával a dél-afrikai vállalatok ez ideig megvalósított hazai tőkebefektetései immár meghaladják a 260M USD-t – áll a cég által az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményben. Az üzletlánc magyarországi kiépítése hosszú távon mintegy 1200 munkahelyet teremt Magyarországon.

A dél-afrikai befektetők fokozott érdeklődése a hazai lehetőségek iránt annak a magyar külgazdasági stratégiai hangsúlyváltásnak is köszönhető, amely a szubszaharai afrikai országokkal való erőteljes gazdasági kapcsolatépítésre irányul. Reményeik szerint a Pepco kereskedelmi lánc magyarországi üzleteiben a hazai kisipari termékek is elérhetőek lesznek, ezzel is erősítve a beruházás hozzáadott értéknövelő szerepét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik