Pénzügy

Máris átszabták a megújult állami lakástámogatást

csok (Array)
csok (Array)

Még csak július elseje óta igényelhető az új szocpol, amit most családi otthonteremtési kedvezménynek (CSOK) hívnak, a kormány máris módosított a szabályozásán. A már kihirdetett, de csak októberben hatályba lépő módosításra az Azénpénzem.hu figyelt fel.

Változás lenne például, hogy ha valaki a saját erőn és a CSOK-on felül még másik banktól felvett kölcsönnel akar lakást venni, akkor a hitelt a CSOK előtt kell folyósítani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyfélnek a támogatási összeggel mindenképpen kell (további önerőként) rendelkeznie, hiszen a nem a CSOK-ot intéző bank aligha veheti készpénznek a pozitív elbírálást – jegyzi meg a portál.

Újdonság az is, hogy a korábbinál pontosabban határozták meg a hasznos alapterületbe számító helyiségeket. Ebbe a körbe bekerült pl. a kamra és tároló, a gardrób, a mosókonyha és a kazánhelyiség is. Változik az is, hogy mit tekintenek összkomfortos lakásnak.

A juttatást októbertől már önkormányzati tulajdonban lévő lakás vásárláshoz is lehet majd igényelni, és akkor is, ha a szolgálati jogviszonyhoz illetve munkakörhöz kötődő bérlakását akarja valaki megvenni.

Azt is pontosították, mikortól számítva kell megszületniük a vállalt gyermekeknek. Részletekért kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik