Gazdaság

Év végére elfogyhatnak az új ingatlanok

Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség elnöke arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy elsősorban a fővárosban és a megyeszékhelyeken indult meg a piac. Felhívta rá a figyelmet, hogy idén a fajlagos árakat tekintve Budapestet megelőzte Győr-Moson-Sopron megye.

Végső László, a Végső Ingatlanügynökség ügyvezető igazgatója azt mondja, fellendülőben az ingatlanpiac Miskolcon és környékén is. Ez elsősorban a kisméretű és kisebb értékű, 3 és 8 millió forint közötti lakások körében tapasztalható. A csoknak köszönhetően Miskolc környékén megnőtt az érdeklődés a 2 és 5-6 millió forint közötti családi házak iránt.

A mostani ingatlanár-növekedés hatására a válság előtti maximumhoz képest jelenleg már csak 10 százalékkal lehet kevesebbért otthonhoz jutni, szemben a mélypontot jelentő, több mint 21 százalékos különbséggel. A július 1-jétől igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt töretlen az érdeklődés, ami a forgalomra és a hitelezésre is egyértelműen kedvezően hat.

A megszólalók szerint nem valószínű, hogy a jövőben feljebb mennek az árak. Bár van még a piacban potenciál, de korántsem olyan nagy, akkora felfelé ívelő tendencia már nem valószínű, mint amilyet az utóbbi másfél évben lehetett látni.

Kiemelték, hogy az új építésű ingatlanok terén szűkös a kínálat, lakásokból sincs sok. Hitelfelvétel terén pozitív elmozdulásra lehet számítani, vagyis van még, ami mozgathatja a piacot. De év végére akár el is fogyhatnak az új ingatlanok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik