Az illetékes szerint a megállapodás igen gyors létrejöttének esélye is fennáll, kormánya dolgozik rajta. „Olyan megállapodást szeretnénk, amelyik nem ássa alá az argentin gazdaság fejlődését, biztosítja, hogy külföldi kötelezettségeinek Argentína a legjobb módon tehessen eleget” – mondta. Hozzátette, hogy ez a döntésük már régebben megszületett. Argentin lapértesülések szerint az argentin elképzeléseket már a múlt hét péntekén eljuttatták az IMF-nek. Az AFP francia hírügynökség szerint az Egyesült Államok hétfőn jelezte az IMF-nek, hogy tanúsítson rugalmas és ésszerű magatartást Argentínával szemben.
Argentína a Nemzetközi Valutaalap által jelenleg kínált feltételek mellett nem akarja fizetni a pénzügyi szervezettel szemben fennálló tartozásának esedékessé vált részletét. Ezt az ország kormányának kabinetfőnöke jelentette be kedden. Egy 2,9 milliárd dolláros összeg folyósításáról van szó, aminek Buenos Aires úgymond akkor tesz eleget, ha meg tud állapodni az IMF-fel egy három évre szóló új pénzügyi segélyprogramról.
Ajánlott videó
- 07:31 Magyar Péter: A Tisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz
- 07:30 Az Almássy tértől a Golgota utcáig: felismered a hazai underground legendás helyeit?
- 07:30 Képes kvíz: ki rejtőzik a hollywoodi mosoly mögött? – II. felvonás
- 07:29 Ruff Bálint: A titkosszolgálatok felügyeletét Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó látja
- 07:20 102 ezer forintos visszatérítéssel kecsegtetnek a NAV nevében a csalók
- 07:06 Minden harmadik 30-as éveiben járó férfinél ott lappang ez a néma betegség
- 06:56 Felvonulással, katonai sírok mellett emlékeztek meg a boszniai szerb tömeggyilkosról Banja Lukában
- 06:48 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:36 Irán szerint négy esküvői vendég is meghalt az amerikai bombázásokban
- 06:33 Magyar Péter az Európai Néppárt elnökét fogadta, hamarosan az Európai Tanács elnökével is találkozik
- 07:00 Egyre többen alkalmazzák a különleges módszert – ezért kerül zsák a fiatal fákra
- 06:24 Több megyében zivatarokra figyelmeztetnek
- 06:00 Csodálatos és megható pillanatok: mind a 8 nagyszülő ott volt az unokák esküvőjén
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 05:00 Erdő növekszik a kiszáradt tengelici tó helyén
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 18:31 „Egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint a Tisza második embere” – szakértők a miniszteri hatáskörök átalakításáról
- 15:03 Döntött a bíróság a terpesi polgármesterről, aki a sárgarépa kódjával lopott legót a Tescóból
- 17:07 VIII. Haakon norvég király letette az esküt a parlamentben
- 21:36 Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben
- 14:38 Lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről és meghalt egy munkás, a rendőrség nyomoz
- 19:38 A Fradi elleni kiesés után még megmenekült, most mégis kirúgták a Trabzonspor edzőjét
- 20:06 Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapján
- 22:03 Megvan, kik vizsgálják felül a minősített ügynökaktákat
- 03:59 Hajrá az átigazolási időszakban: egy éve 75 millió euróért kelt el, most a Juve vette kölcsön
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
