Nagyvilág

Saját mesterterve lehet Ciprasz veszte a görög választáson

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint, ha csupán egy hajszállal is, de ismét az előző, januári voksoláson is győzedelmeskedő baloldali Sziriza szerezheti a legtöbb szavazatot vasárnap, megelőzve a konzervatív ellenzéki Új Demokráciát. Ugyanakkor önmagában vélhetően nem lesz majd képes kormányt alakítani a párt, így a jövő héten újabb koalíciós tárgyalások indulhatnak.

Az Új Demokrácia vezetője, Evangelosz Meimarakisz közölte, hogy akár nemzeti egységkormány létrehozására is hajlandó lenne, mert csak ezzel lehetne garantálni az EU 86 milliárd eurós legutóbbi mentőprogramja fejében vállalt reformok végrehajtását. Ugyanakkor Alekszisz Ciprasz augusztusban lemondott exkormányfő, a Sziriza vezetője ezt egy korábbi tévévitában kizárta.

A választók is megosztottak, sokan úgy gondolják, hogy Ciprasz érdemel még egy esélyt, hiszen csak hét hónapot volt hivatalban, nem volt igazán ideje semmire. Erre mondta azt Meimarakisz, hogy ha vetélytársát újra megválasztják, semmi nem garantálja azt, hogy egy újabb válsághelyzet idején fogja magát és újra lemond és jöhet még egy előrehozott választás. A konzervatív politikus szerint csak ő hozhatja el a békét és a nyugalmat a görögöknek.

Azt mind a két pártvezér leszögezte: eleget fognak tenni az országnak nyújtandó legújabb, 86 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi segélycsomag feltételeinek. A voksoláson közel 10 millió szavazó járulhat az urnák elé közép-európai idő szerint este nyolcig. A 300 fős athéni törvényhozás 250 tagját arányos rendszerben választják meg, míg a maradék ötven helyet automatikusan a győztes párt kapja.

Az újabb, egy éven belül más a második előrehozott választást az váltotta ki, hogy Ciprasz a Szirizán belüli ellentétek miatt egy hónapja lemondott posztjáról. A pártvezér korábban azzal indokolta lemondását, hogy a görög népnek kell megválasztania azt a politikai erőt, amely tovább vezeti az országot, ő arra számít, hogy miután elfogyott mögötte a pártja, a választóktól nagyobb felhatalmazást kap.

A párt januárban a nemzetközi hitelezők által megkövetelt megszorítások felmondásának ígéretével jutott hatalomra, de végül kénytelen volt aláírni egy újabb, szigorú feltételeket szabó mentőcsomagot. Ez élesen megosztotta a Szirizát, amelynek balszárnya végül kivált a pártból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik