Szórakozás

Súlyos tüdőbetegsége miatt fekszik még mindig kórházban Törőcsik Mari

Törőcsik Mari (Törőcsik Mari)
Törőcsik Mari (Törőcsik Mari)

A Nemzeti Színház a hét elején még azt közölte, hogy Törőcsik Mari a szokásos évi kivizsgálására feküdt be néhány napra a kórházba, ami után folytatja felkészülését a november 23-i 80. születésnapját ünneplő előadásra.

A helyzet azonban egy kicsit komolyabb ennél. A színésznő maga kérte a vizsgálatokat, ugyanis súlyos tüdőbetegsége van, amit ezúttal nem szűnő köhögés és láz rosszabbított. A Nemzet Színésze most antibiotikumot és infúziót kap, de bízik benne, hogy jövő hét elején már hazaengedik.

“Magam kértem a kivizsgálást, mert súlyos bronchitisem van. Befektettek, csöpög valami a karomba, de remélem, hogy hétfőn már hazaengednek. Persze nyolcvanéves korban már nem öt percig tart az ilyesmi. Jó sokat voltam korábban kórházban. Bár nem szeretem, de addig ma­radok, amíg kell” – mondta a Borsnak a színésznő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik