Közélet

A Magyarországi Kopt Egyház vezetője nem tud a befogadott kopt családokról

Dr. Youssef Khalil a Magyar Nemzetnek adott interjút. A lap csütörtöki számában megjelent cikkben az egyházi vezetőnek felteszik a kérdést, hogy hallott-e a Szijjártó Péter által említett koptokról, akiket ezres nagyságrendben fogad be Magyarország. A vallási vezető válasza: nem.

Korábban Balog Zoltán miniszter Párizsban jelentette be, hogy Magyarország 2013–2014-ben ezer keleti keresztény családot befogadott Irakból és Egyiptomból – a nyilvánosság kizárásával, a magyar állampolgárság megadásával. Az üldözött keresztények az ottani egyházak igazolásával érkeztek, és nemzetbiztonsági ellenőrzésen estek át.

Az, hogy kopt keresztényekről van szó, Szijjártó Péter mondta a Népszabadságnak néhány napja. A magyarországi kopt közösség már akkor úgy nyilatkozott: nem tudnak a befogadott családokról, pedig a templomot mindössze 100-110 család látogatja, a kis vallási közösségben feltűntek volna az új érkezők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik