Nagyvilág

Magyarország nélkül is elfogadhatják a kvótarendszert

A miniszterek tanácsának soros elnökségét ellátó Luxemburg uniós nagykövetsége szerint a döntéshez nincs szükség minden tagállam egyetértésére, az elvi egyetértés pedig így is széleskörű.

Az uniós tagállamok többségének belügyminiszterei elvi megállapodásra jutottak az eddigi negyvenezren túl további 120 ezer menedékkérő elosztásáról a tagországok között.

A tanácsülésen elnöklő Jean Asselborn luxemburgi miniszter közölte, hogy kétségkívül nem minden tagállam támogatja további 120 ezer menedékkérő szétosztását a tagállamok közül, de a lisszaboni szerződés értelmében erre nincs is feltétlenül szükség, a kérdésben minősített többséggel meg lehet hozni a döntést, az elvi egyetértés pedig mind a tagállamok számát, mind lakosságuk arányát tekintve nagyon széleskörű.

Asselborn azt mondta, hogy egyes országoknak szerinte még egy kis időt kell hagyni. Mint mondta, az apró Luxemburg is képes arra, hogy néhány száz nem keresztény és eltérő bőrszínű embert befogadjon.

“Ezt a félelmet le kell győzni, és ez pár országban még nem sikerült” – hangoztatta.

A 120 ezer menekült áttelepítésére vonatkozó javaslatot a múlt héten jelentette be hivatalosan az Európai Bizottság elnöke. Asselborn emlékeztetett, hogy hiába sürgető a helyzet, az eljárási szabályokat tiszteletben kell tartani, a demokratikus eljárás pedig a javaslat alapos elemzését és az Európai Parlament álláspontjának kikérését is megköveteli – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik