Nagyvilág

Iohannis: Romániának hasznosítania kell az elvándorolt románok potenciálját

A román elnök a román diaszpórát megszólító Smart diaspora (Okos diaszpóra) című bukaresti konferencián mondott beszédet kedden. Úgy vélekedett, hogy a diaszpóra potenciálja akkor lesz teljes mértékben hasznosítható, amikor nem kényszerből, hanem választás eredményeként élnek és dolgoznak román állampolgárok külföldön, amikor a diaszpórában élő románok számára lehetőség lesz annak  tudatában visszatérni hazájukba, hogy a munkájukat itt is elismerik, és megjutalmazzák.

Klaus Iohannis szerint arra kell megoldásokat keresni, hogy Románia hosszú távon a javára fordíthassa a jelenlegi agyelszívást. Az elnök szerint azt is el kell érni, hogy a diaszpórában élő románok “a román kultúra és hagyományok nagyköveteivé váljanak” szerte a világban. A román elnök szerint Romániának három alapvető kérdésre kell választ találnia.

“Hogyan érhetjük el, hogy azok az értékes fiataljaink, akik elmennek az országból: a szakértők, a tanárok, az orvosok, a kutatók, a közgazdászok, de mindazok, akik bármilyen mesterségben keményen dolgoznak, egy adott pillanatban vissza is térhessenek?” – fogalmazta meg az első kérdést. Hozzátette, e kérdéskörben gyorsan megoldható probléma lenne a külföldön szerzett diplomák romániai elismertetésének a felgyorsítása.

A második kérdésnek a külföldön élő románok képviseletét, az anyaországhoz való kötődésük megerősítését, az identitásuk megőrzéséhez nyújtott segítséget említette. Elengedhetetlennek tartotta annak biztosítását, hogy a külföldön élő románok élhessenek választójogukkal a romániai választásokon. Emlékeztetett arra, hogy a román parlamenti pártok vállalták a levélben történő szavazás biztosítását a diaszpóra számára.

A harmadik kérdésnek azt tekintette, hogy a román diaszpóra “Románia hangjává váljon” szerte a világban. “Eltávozott honfitársaink Románia névjegykártyái a határainkon túl. Ők a román kultúra és hagyományok nagykövetei ott, ahol élnek. És az a feladatunk, hogy mi magunk adjunk szimbolikus, de világos felhatalmazást minden nagykövetnek arra, hogy miként képviselheti és támogathatja távolról is Romániát” – fogalmazott az elnök.

Becslések szerint az 1989-es rendszerváltozás óta 2-3 millió román állampolgár hagyta el az országot, és keresett külföldön megélhetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik