Belföld

Kiengedik a fenyegetőző porschést

A rendőrség szerint rács mögött a helye, de az ügyészség másképp látja.

Kiengedik az őrizetből azt az autóst, aki múlt pénteken megfenyegetett két nőt az M1-M7 közös szakaszán, mert segítettek egy, az út szélén gyalogló szír családnak. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a 24.hu-nak elmondta, a rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatást, az ügyészség azonban úgy döntött, a férfi a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

Az autóst szerdán kapták el a XII. kerületben. Felmerült, hogy fegyvere lehet, ezért terrorelhárítók csaptak le rá. A sofőrről akkor derült ki, hogy egy 40 éves biatorbágyi lakos, bizonyos Sz. Attila. A férfit garázdaság miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Az autós kirohanását a 24.hu munkatársai rögzítették, a videó óriási felháborodást váltott ki. A felvételen az látható, hogy egy család pici gyerekekkel lemaradt a többiektől, magukban gyalogoltak a leállósávon, amikor két magyar nő felvette őket, majd a szlovák rendszámú autósnak elborult az agya. A fenyegetőzőt végül a Demokratikus Koalíció jelentette fel, közleményükben azt írták, “elvárják a rendőrségtől, hogy kiemelt figyelmet fordítson a menekülteknek segítő magyar embereket halálosan megfenyegető kopasz agresszor kézre kerítéséért”.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik