Közélet

A Magyar Narancs nem gondolja, hogy Orbán az új Hitler

Hiába keresték a nácikat a szerkesztőségben. A hetilap nagy vihart kavart címlapjának értelmezését segítik.

A szerkesztőség üzent Gulyás Gergelynek.

„Bár Orbán az utóbbi napokban vallás és származás alapján zárt ki csoportokat a magyarságból (akik ezt elég pontosan érzékelik, lásd az iszlám közösség, Setét Jenő vagy éppen a fideszes roma polgármester felháborodását), és embertelenül bánik a menekültekkel, de ettől még nem gondoljuk, hogy ő lenne az új Hitler.”

A címlapon látható karikatúra nem ezt jelenti, mert az a valami Orbán orra alatt nem bajusz.

A szerkesztőség ezt azért éppen Gulyás Gergelynek üzente, mert ő csütörtökön azt írta, ő a Magyar Narancsnál keresné a nácikat. Megfogadták az Országgyűlés alelnökének tanácsát, de egyelőre nem találták őket.

A Magyar Idők megkereste a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökét, aki a címlapot azzal magyarázta, hogy “a példányszám az igaz Isten, és a sajtószabadság az ő prófétája”, míg a kormánypárti lapnak a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmét, hogy éppen az a lap jelentkezik ilyen címlappal, amely rendre a sajtószabadság csorbulásáról, megszűnéséről beszél.

A vitába beszállt az egykori SZDSZ-es, immár DK-s Eörsi Mátyás is. Szerint lehet vitázni, „hogy helyes-e Orbán Viktort Hitler-bajusszá lényegülő szögesdróttal ábrázolni”, ő elfogadja, ha valaki azt mondja, nem, de akkor az is vita tárgya lehetne, hogy csak akkor szabad-e hitlerezni, ha valaki már gázkamrákat épít.

Emlékeztet rá, hogy néhai nagybátyja, a Kossuth-díjas író Eörsi István berlini szerelmének az volt a problémája az Untergang (Bukás) című fimmel, hogy az Hitlert emberként ábrázolta. Arra az ellenvetésére, hogy Hitler is ember volt, csak néma megvetéssel válaszolt.

Az egykori külügyi államtitkár Facebook-bejegyzésében emlékeztetett rá, hogy korábban a nemzetközi sajtó (The Economist, Le Monde Diplomatiqe, The Guardian) nem egyszer hozta fasiszta hírbe Berlusconit.

A mostani helyzet kapcsán fasizmust emlegetni egyébként nem új. Ezt tette az egykor még Deutsch Tamásért éhségsztrájkoló Lovas Zoltán újságíró is, aki tavaly ősszel „az orbanisztáni jogállami fasiszta rendszer” kiépüléséről beszélt. Azt mondta, a politikával foglalkozó demokratikus értelmiségnek kell pontosan definiálnia az orbanisztáni fasizmus mikéntjét, és azt „mind itthon, mind a külvilágban el kell fogadtatni”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik