Nagyvilág

Svédország kiakad a dánokra, hogy átengedik a menedékkérőket

Dánia szabad utat enged a menedékkérőknek, hogy területén keresztül Svédországba vagy más északi országba utazzanak, amit Svédország "szerencsétlen" lépésnek nevezett.

“Nem állíthatjuk meg azokat a külföldieket, akik nem akarnak menedéket kérni (Dániában)” – mondta nyilatkozatában Jens Henrik Hoejbjerg dán rendőrfőnök, aki szerint a dán hatóságoknak nincs más választásuk, mint tovább engedni őket, szabadon utazzanak, ahová csak akarnak.

3200-ból 668-an maradnának Dániában

Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök rendkívüli tanácskozásra hívta össze a politikai pártok vezetőit, ezután pedig “teljes támogatásáról” biztosította a rendőrség döntését. A jobbközép irányzatot képviselő kormányfő elmondta, hogy legalább 3200 bevándorló lépett be Dánia területére vasárnap óta, közülük 668 ember folyamadott menedékért ebben az országban.

Többségük azonban tovább akar utazni Svédországba, Norvégiába vagy Finnországba. Különösen a svédországi, “gáláns” menekültpolitika vonzza őket, akárcsak az, hogy sokuknak hozzátartozóik, rokonaik élnek ott. Emiatt az utóbbi napokban több száz menedékkérő nem volt hajlandó regisztráltatni magát, ujjlenyomatot sem engedett venni Dániában.

Ezzel kapcsolatban a kormány válságülése után Rasmussen miniszterelnök meglepetésének adott hangot, hogy a legtöbb menekült nem akar Dániában maradni. “Ha az emberek háború, illetve konfliktusok elől menekülnek, és Dániába jönnek, úgy gondoljuk, hogy olyan országba érkeznek, amelyik biztonságos, illetve ahol jól lehet élni” – fogalmazott a kormányfő.

Már 13 700-an érkeztek Svédországban

A dán hatóságok csütörtöki döntése ugyanakkor fagyos fogadtatásra talált a svéd kormány részéről. Stefan Löfven miniszterelnök az uniós előírások betartására hívta fel a figyelmet, elsősorban arra, hogy a menedékkérőket abban az EU-tagországban kell regisztrálni, ahová először belépnek. Ennek alapján szerinte “szerencsétlen” lépés volt a dán hatóságok részéről, hogy Svédországba “küldik tovább” a menedékkérőket.

Morgan Johansson svéd igazságügyi és bevándorlási miniszter már szerdán arról tájékoztatta Inger Stojberg integrációs és lakáspolitikáért felelős dán minisztert, hogy a svéd kormány nem fogadhatja be törvényes keretek között a Dániából beutazni kívánó menedékkérők százait.

A korábbi híradások szerint csütörtökön ismét megindult a vasúti forgalom a német-dán határon, Flensburg és Padborg között. A Reuters jelezte: mivel a menedékkérők zöld fényt kaptak a dánoktól, a következő órákban sokan vonattal fognak utazni Koppenhágába, ahonnan rövid idő alatt eljuthatnak Malmöbe az Öresund-hídon keresztül.

A svéd migrációs ügynökség szerint az elmúlt hetekben 13 700-an érkeztek az országba, közülük vasárnap óta 686 ember kért menedékjogot Malmöben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik