Sport

Női vízilabda: jön az olimpiai bajnok

Az amerikai női vízilabda-válogatott érkezett Magyarországra, hogy a közös felkészülés után összemérhessék erejüket lányainkkal.

Míg a magyar pólósok Görögországban a Thétisz-kupán, addig az amerikaiak Kínában a világligában diadalmaskodtak nemrég. Most egymás ellen is összeméri erejét a két válogatott.

A hét első felében naponta két alkalommal közös edzést tartanak Hajdúszoboszlón a felek, majd csütörtökön összecsapnak a ceglédi Városi Sportuszodában este 19 órakor.

Fotó: MTI

Feliratkozunk a vízilabdázás térképére az új uszodánkkal és szeretnénk ennek mindenféleképpen megfelelni. Úgy gondolom, hogy elindítottunk egy új vonalat a női vízilabdázásban Cegléden és még komolyabb szinten tudjuk ezt művelni. Reméljük, hogy még többen fognak kedvet kapni, hogy ezt a sportágat válasszák majd” – nyilatkozta Ványi Zsolt, az uszodát üzemeltető CVSE megbízottja.

A közös felkészülés a mérkőzés után a Margitszigeten folytatódik június végéig, s a két csapat onnan utazik tovább az oroszországi Kireshibe, egy nemzetközi tornára.

A felkészülésen részt vevő játékoskeretek:

Amerikai Egyesült Államok:
Kapusok: Sami Hill, Ashleigh Johnson
Mezőnyjátékosok: Kami Craig, Annika Dries, Melissa Seidemann, KK Clark, Alys Williams, Maggie Steffens, Kiley Neushul, Rachel Fattal, Jillian Kraus, Kaleigh Gilchrist, Makenzie Fischer, Maddie Musselman, Courtney Mathewson

Magyarország:
Kapusok: Bolonyai Flóra, Kasó Orsolya, Gangl Edina
Mezőnyjátékosok: Czigány Dóra, Kisteleki Hanna, Kisteleki Dóra, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna, Menczinger Kata, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Antal Dóra, Tóth Ildikó, Bujka Barbara

Ajánlott videó

Olvasói sztorik