Közélet

Orbán zseb-Putyin, bigott, intoleráns és politikai bombát robbantott

Nem meglepő módon a fél külföldi média Magyarországgal foglalkozik. Most brit, osztrák és román lapok osztották ki hazánk Orbán Viktorát.

A menekültválsággal kapcsolatos magyar kormányzati intézkedéseket bírálta a Financial Times és a Guardian. A Financial Times írója, Philip Stephens a londoni lap pénteki számában arra jutott, hogy a menekültválság a lehető legrosszabb fényben tüntette fel Európát: a kollektív fellépésről szóló fellengzős retorikának azonnal ellentmondott a rémült visszavonulás a legszűkebb nacionalizmusba.

Európa legrosszabb oldalát pedig Orbán Viktor mutatta. A szerző zseb-Putyinnak nevezi a magyar kormányfőt, és azt írta, “történelmi ismeretek híján” a magyar kormányfő a menekültekben fenyegetést lát az európai civilizációra. Válasza egy 175 kilométeres szögesdrótkerítés. Sajnálatos módon Orbán “nincs egyedül ezzel a bigott hozzáállással”: a szlovák kormány például bejelentette, hogy csak nem muszlim menekültek fogadására hajlandó. Lehangoló, hogy az egykori kommunista országok, amiket nemrég örömmel fogadtak az Európai Unióban, most becsapják az ajtót a másfajta zsarnoki rendszerekből menekülők előtt.

Guardian: “Magyarország nyújtja a legrosszabb látványt”

A Guardian külpolitikai vezércikkírója, Natalie Nougayrede a menekültválsággal kapcsolatos kelet- és nyugat-európai hozzáállás különbségeit elemzi. Szerinte egy évtizeddel a kelet-európai országok EU-csatlakozása után is politikai és kulturális szakadék osztja ketté a földrészt, és lehet, hogy e szakadék mélységét eddig alulbecsülték. Lehangoló látványt nyújtottak a menekültek elleni szlovákiai tüntetések, különösen azoknak, akik 25 éve tanúi voltak Kelet-Európa demokratikus átalakulásának. Azonban a térségen belül “Magyarország nyújtja a legrosszabb látványt”.

orbán az ep-ben (Array)
orbán az ep-ben (Array)

Orbán “magából kikelve” bélyegzi az európai civilizáció elleni fenyegetésnek a migránsokat, egyenlőséget vonva köztük és a terroristák között, kerítéssel igyekezve kívül tartani őket. Ráadásul nem úgy tűnik, hogy Orbánt brüsszeli tárgyalásai hangnemváltásra késztették – áll a brit lap kommentárjában. A szerző szerint Magyarországnak “nacionalista, intoleráns kormánya van”.

Adevarul: Orbán politikai bombát robbantott

A román Adevarul liberális lap brüsszeli tudósítója úgy értékelte, hogy Orbán az év “politikai bombáját” robbantotta Brüsszelben, amikor arra utalt, hogy a többségben muzulmán bevándorlók befogadása a keresztény gyökerű Európa identitását veszélyezteti. A szerző példátlanul keménynek, világosnak és következményeiben rendkívül fontosnak nevezte a miniszterelnök szavait. Szerinte az európai alkotmánytervezet vitája óta először kerül napirendre ez a roppant kényes kérdés.

A cikkíró szerint Orbán olyan közvitát gerjesztett, ami biztos megmozgatja majd az európai politikát, ha pedig a politikusok és egyházi vezetők megpróbálják minimalizálni a kérdést, azzal csak a nacionalista mozgalmakat és pártokat erősítik.

Der Standard: Orbán fűti az idegenellenes hangulatot

A magyar eljárásban az az igazán zavaró, hogy az ország ijesztő hozzá nem értésről tett tanúbizonyságot – olvasható a Der Standard osztrák napilap pénteken megjelent, Inkompetencia rossz szándékkal című írásában. A kommentár szerzője szerint olyan rossz még az ausztriai Traiskirchen menekülttáborban sem volt a helyzet, mint most Magyarországon. Orbán arra használja a káoszt, hogy a nacionalista és idegenellenes hangulatot szavakkal és tettekkel tovább fűtse. Az, hogy Orbán kijelentette, hogy kulturális okokból nem tudnak muszlimokat befogadni és német problémának titulálta a menekültkérdést, megmutatja, hogy a kormányfő mennyire kevésre tartja az unió alapértékeit.

A kormányok ésszerű, konstruktív magatartása segítene, hogy az érzelmek csillapodjanak, könnyebb legyen az ideérkezők dolga és az unió ne tűnjön tehetetlennek, azonban Orbán tudatosan éppen az ellenkezőjét teszi – olvasható a véleménycikkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik