Szórakozás

VV Robin nem is lehetett volna ennél gusztustalanabb

A sokáig csak a háttérben álló fiúnak ezúttal sikerült a középpontba kerülnie. Nem mindenki tudja ugyanis arcon hányni saját magát.

Sör-virsli versenynek indult, de “ki az undorítóbb” vetélkedő lett belőle – Robinnak pedig toronymagasan sikerült megnyernie mindkét kategóriát.

A kontinensek hetének első játéka ugyanis Európa, azon belül is Németország hangulatát próbálta megidézni; így a lakók először jódlizni tanultak, majd pedig azon versenyeztek, hogy ki tud több virslit enni, és persze minél több sört inni hozzá. Ez még nem is lett volna baj, de az ivást a fiúk részéről hangos böfögések tarkították, mindeközben Fanni azon aggódott, hogy vele biztosan valami baj van, ezért nem tud még egy tisztességes böfit sem elereszteni. 

No, Robinnak ilyen gondja nem akadt; miután Dóri kihirdette a nyertest, Robinnak sikerült a saját fejére hányni (??!) és még a gésajelmezét is szépen kidekorálta. Lilu a bejátszó után meg is jegyezte, hogy bizony-bizony, ezért nem tanácsos felfelé tartani a fejünket hányás közben.

Ha nagyon szeretné megnézni a kissé szürreális, ámde annál undorítóbb – még Laci szellentésével is megspékelt – jeleneteket, akkor az alábbi videóban minden lényeges momentumot megtalál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik