Szórakozás
VV Laci (vv laci, )

VV7: Laci ismét párbajozni megy

Hajdú Edit
Hajdú Edit

bulvár újságíró. 2015. 02. 17. 23:30

Három kiválasztójellel újra a legutóbbi párbajgyőztes köthette magára a zöld kendőt.

Korábban a témában:

Alig vagyunk túl a párbajon, máris elérkezett a következő kiválasztás. Mivel védettség már nincs, így bárkire lehetett szavazni, amivel éltek is a villalakók. Fanni és Dennis Lacira tették a jelüket, Dóri és Laci Fannit küldené párbajra, Robin pedig Lacira voksolt.

Így tehát ismét, immár harmadszor Lacinak kell megmérettetnie magát a következő párbajon, és ő választ magának ellenfelet a csütörtöki kihíváson. Hétvégén párbaj, jövő vasárnap pedig már FINÁLÉ!

Ami még történt:

  • Dóri és Fanni összeveszett Edina végrendeletének felolvasása után; a nagyhajú lány számára ugyanis így vált nyilvánvalóvá, hogy Dóri kibeszélte őt a háta mögött. Rögtön a plasztiklány képébe is vágta, hogy ő is kitárgyalta már másokkal, és kettőjük párbajának lehetőségét sem zárta ki.
  • Az öt játékos a héten az öt kontinenst képviseli, így Fanni Afrikának, Dóri Európának, Robin Ázsiának, Laci Amerikának, Dennis pedig Ausztráliának kényszerült beöltözni. Robin gésajelmeze, és a komisz ágyékkötője azért nem mindennapi látvány, valljuk be őszintén.
  • A fiúk komoly fazonigazításon mentek keresztül: Robin Laci bajuszát borotváltatta le, míg Laci Dennis haját szúrta el, de nagyon. 
  • A bajor népviseletbe öltözött Dóri jódlizni tanította a többieket. Mert rendesek vagyunk, ettől most megkíméljük önöket, nézzék meg inkább, hogy is zajlott pontosan a kiválasztás.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.