Tech

Bill Gates: a Windows 10 a legelső Windowsra emlékeztet

A Microsoft alapítója szerint sok a hasonlóság a két szoftver között - természetesen pozitív értelemben.

A Microsoft tavaly szeptemberben jelentette be a Windows 8.1 követőjének tekinthető vadonatúj Windows 10 operációs rendszert, melyből a múlt héten jött ki az aktuális legfrissebb verzió, a bárki által ingyenesen elérhető és kipróbálható Windows 10 Indsider Preview Build 10074. A végleges formájában valamikor idén nyáron bemutatkozó szoftver kapcsán most a vállalat alapítója, Bill Gates szólalt meg.

Gates elmondta, hogy a vadonatúj Windows 10 őt személy szerint a Windows 1.0-ára emlékezteti, de természetesen csak és kizárólag pozitív értelemben. Ahogy az 1985 novemberében kiadott első Windows, úgy a hamarosan elkészülő legújabb kiadás is komoly változásokat hoz a felhasználói felület és a kezelhetőség tekintetében, és ahogy a harminc évvel ezelőtti szoftver, úgy a vadonatúj OS fejlesztésekor is nagyon odafigyelnek a felhasználói visszajelzésekre. Gates fontosnak tartja, hogy a kifutóban lévő Windows 8-cal ellentétben a Windows 10-ben a modern appokat már egymás fölé lehet helyezni és át is lehet méretezni.

A Microsoft célja nem más, mint hogy 4-től 80 colos kijelzőig, tehát telefontól tableten át a legerősebb számítógépekig minden eszközön ugyanaz a Windows-élmény fogadja a felhasználókat, melyben fontos szerepet játszik majd az új platform egységesített alkalmazásboltja is. A redmondi vállalat nem sokkal a számítógépekre szánt Windows 10 kiadását követően a jelenleg Windows Phone 8.1-et futtató okostelefonokat is Windows 10-re fogja frissíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik