Tech

Tör előre a vadonatúj Windows 10

A Microsoft legújabb operációs rendszere rövid időn belül rengeteg PC-re került fel.

A Microsoft július 29-én indította világhódító útjára a nem túl sikeres Windows 8.1 utódját, a Windows 10-et, mely máris igen komoly sikereket tudhat magáénak. A vadonatúj operációs rendszert a megjelenését követő első 24 órában rögtön több mint 14 millió példányban telepítették fel, az első hetet követően pedig már több mint 27 millió számítógépen teljesített szolgálatot ilyen Windows szoftver.

Eddig még egyetlen új Microsoft OS esetében sem váltottak ilyen gyorsan és ilyen nagy tömegekben a felhasználók, a Windows 10 e téren elért sikereit illetően azonban nincs semmi meglepő. Ugyanis míg például a Windows 7 és a Windows 8/8.1 csak és kizárólag fizetős változatban volt elérhető, addig a most debütált Windows 10 az első évben teljesen ingyen és bérmentve elérhető minden olyan felhasználó számára, aki legális Windows 7-et vagy Windows 8-at futtat a számítógépén.

A Gemius Ranking hazai adatbázisában egyelőre még nem szerepel a Windows 10: a magyarországi toplista első helyén a közel 46 százalékos Windows 7 áll, a jó öreg Windows XP még mindig 12 százalék felett teljesít, a Windows 8.1 pedig alig 10 százalékot tudhat magáénak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik