Tudomány

Megtalálták Superman bolygóját

superman (superman, )
superman (superman, )

A szuperhős fiktív szülőhelyét egy létező asztrofizikus találta meg a Holló csillagképben, 27,1 fényévre a Földtől.

Az 1932-ben kitalált Acélember eredettörténete széles körben ismert: a kozmikus szerencsétlenség fenyegette Krypton bolygóról a csecsemő Supermant apja, Jor-El egy űrhajó segítségével menekítette a Földre, ahol a gyermektelen Kent házaspár nevelte fel. Az utóbbi 80 évben azonban nem tudtuk pontosan, hogy merre is kell keresni a Kryptont.

A képregényt kiadó DC Comics most a Plútó “lefokozásában” is szerepet játszó Neil deGrasse Tyson asztrofizikust kérte fel arra, hogy találja meg a planétát – a nagyon is létező tudós pedig a november 7-én megjelenő kiadásban segíti Supermant szülőbolygója megtalálásában.


(Fotó: DC Comics)

Az Amerikai Természettudományi Múzeum Hayden Planetáriumának igazgatójaként dolgozó Dr. Tyson közleményben fejtette ki a felkérés okozta örömét. “Metropolis szülötteként boldogan segítettem Supermannek, aki oly sokat tett a városomért az elmúlt években. És az is világos, hogy ha nem szuperhős lenne, nagyon jó asztrofizikus lett volna belőle.

A Tyson által kijelölt Krypton az LHS 2520 katalógusjelű vörös törpe körül kering, amely kisebb és hűvösebb a Föld napjánál. Az amatőr csillagászok a 27,1 fényévre található csillagot a következő koordinátákon találhatják meg:

Jobb felemelkedés: 12 óra 10 perc 5,77 másodperc
Elhajlás: -15 fok 4 perc 17,9 másodperc
Sajátmozgás: 0,76 ívmásodperc/év, 172,94 fok az égi északi irányhoz viszonyítva

Ajánlott videó

Olvasói sztorik