Tech

Ráncfelvarrást kapott a PlayStation 4

A Sony a Microsofthoz hasonlóan elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy kicsit felfrissítse aktuális játékkonzolját.

A Microsoft két hete lebbentette fel a fátylat a korábbinál kétszer nagyobb kapacitású merevlemezzel szerelt, immár 1 TB-os kapacitású Xbox One-ról, most pedig a Sony cselekedett hasonló módon. A japán gyártó ugyanis bejelentette az 1 TB-os winchesterrel ellátott PlayStation 4-et, mely július 15-től lesz kapható.

 

A Sony ezenkívül a 2013 ősze óta piacon lévő 500 GB-os modellt is módosította: a PlayStation 4 mostantól 8 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt és 10 százalékkal kevesebbet nyom a mérlegen. A vadonatújt modellt könnyen fel lehet ismerni arról, hogy elődjétől eltérően nem matt/fénylő, hanem teljes egészében matt borítással rendelkezik. Érdekesség, hogy az 1 TB-os új kiadás borítása a régi 500-as modellhez hasonlóan matt/fényes lesz.

 

A vállalat egyelőre nem nyilatkozott az árakról, mindenesetre azt pletykálják, hogy a Sony a Microsofttól eltérően nem csökkenti az árait, így az 500 GB-os PS4 ezentúl is 399 euróba fog kerülni, az 1 TB-os Ultimate Player Edition nagytesó pedig várhatóan 449 eurót kóstál majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik