Tech

Google Térkép: PC-ről mobilra küldhetjük a célpontot

A Google ismét egy újabb apró, de igen hasznos funkcióval okosította népszerű térképes/navigációs szolgáltatását.

Sokszor előfordul velünk, hogy a munkahelyi vagy otthoni számítógépünkön a Google Térkép segítségével rákeresünk egy adott címre, melyet a közeljövőben fel szeretnénk keresni: a böngészőben futó szolgáltatás minden lényeges információt megjelenít számunkra a célponttal kapcsolatban, ezenkívül pedig akár útvonaltervezésre is képes. Az úticél eléréséhez azonban logikusan nem a PC-t, hanem az okostelefonunkat használjuk, vagyis ugyanezt a keresést még egyszer a mobilunkon is el kell végezni. Mostantól azonban szerencsére már nem feltétlenül van szükség erre.

A Google ugyanis megkezdte annak az új “Send to device”, vagyis “Küldés eszközre” funkciónak a meghonosítását, melynek köszönhetően a számítógépünkön megejtett címkeresés eredményét egyetlen gombnyomással átküldhetjük a mobilunkra, így mostantól már nem feltétlenül kell a PC-nken és az okostelefonunkon duplán keresgélni. Az opció használatához olyan androidos készülékkel kell rendelkeznünk, melyen a Google Maps 9.11.0-ás verziója fut.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik