Sport

„Megdöngették a nődet. Sajnálom.”

Valahogy így szólt minden idők egyik legsportszerűtlenebb mondata. Aki mondta: Nick Kyrgios. Aki kapta: Stan Wawrinka. Azt gondoltuk eddig a sportbeli fricskáknak van egy határa. Tévedtünk.

A pályán és az öltözőben is nézeteltérésbe keveredett az ausztrál Nick Kyrgios és a svájci Stan Wawrinka a 4,18 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás férfi tenisztornán.

A két játékos második fordulós találkozóját Wawrinka hátsérülés miatt feladta a harmadik szettben, de előtte riválisa kötekedően átszólt a pályán: “Kokkinakis megdöngette ám a barátnődet. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom.”

Wawrinka, a kétszeres Grand Slam-bajnokot a horvát teniszezővel, Donna Vekiccsel hozták hírbe – akárcsak Kyrgios Davis Kupa-csapattársát és jóbarátját, Thanasi Kokkinakist.

Az ATP-rangsorban 41. Kyrgios azzal védekezett, hogy a pillanat hevében csak visszavágott Wawrinka egy korábbi “beszólására”.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a Roland Garros címvédője közölte, nem ez az első alkalom, hogy Kyrgiosnak komoly viselkedési problémái akadnak a pályán, és reméli, hogy az ATP erélyesen fellép ellene.
“Nemcsak magát hergeli és csúnyán viselkedik, hanem a többi játékost, a labdaszedőket és a bírókat is sértegeti. Az öltözőben mondtam neki egyet s mást, de ez köztünk marad. Remélem, hogy a teniszsport vezetői sem asszisztálnak ahhoz, hogy a sportág ilyen szintre süllyesszék egyesek” – tette hozzá Wawrinka.

ATP-torna, Montreal, 4,18 millió dollár, 2. forduló, eredmények:

Murray (brit, 2.)-Robredo (spanyol) 6:4, 7:5
Kyrgios (ausztrál)-Wawrinka (svájci, 3.) 6:7 (8-10), 6:3, 4:0-nál Wawrinka feladta
Young (amerikai)-Berdych (cseh, 5.) 7:6 (7-5), 6:3
Tomic (ausztrál)-Cilic (horvát, 6.) 6:3, 6:4
Nadal (spanyol, 7.)-Sztahovszki (ukrán) 7:6 (7-4), 6:3
Tsonga (francia, 10.)-Bautista (spanyol) 5:7, 7:6 (8-6), 7:5
Goffin (belga, 13.)-Querrey (amerikai) 6:4, 6:4
Sock (amerikai)-Dimitrov (bolgár, 14.) 5:7, 7:6 (7-5), 7:5
Müller (luxembourgi)-Monfils (francia, 15.) 6:3, 3:6, 7:6 (7-4)
Isner (amerikai, 16.)-Pospisil (kanadai) 7:6 (7-1), 4:6, 6:3
Chardy (francia)-Mayer (argentin) 4:6, 7:6 (7-4), 6:2
Gulbis (lett)-Rosol (cseh) 6:2, 5:7, 6:3
Nisikori (japán, 4.)-Andujar (spanyol) 6:3, 6:3
Juzsnyij (orosz)-Simon (francia, 9.) 6:1, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik