Foci

Maradona is beszólt Blatternek

Diego Maradona (Array)
Diego Maradona (Array)

Szerinte Blatter FIFA-ja a korrupció melegágya.

Az argentin futball élő legendája, Diego Maradona szerint az utóbbi évtizedekben rossz irányba változott a labdarúgás, és annak nemzetközi szövetsége (FIFA) Joseph Blatter elnöklete alatt a korrupció melegágya lett.

A brit The Daily Telegraph-nak nyilatkozva az 1986-ban világbajnok válogatott kapitánya kiemelte, hogy változatlanul szenvedélyes híve a labdarúgásnak, de – tette hozzá – megítélése szerint a sportág, amely korábban „egyesítette a világot”, bajba került és „büntetés azok számára, akik szeretik”.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Maradona a FIFA pénteki elnökválasztásával kapcsolatosan abszurdnak mondta, hogy Blatter – akit egyszer diktátornak, másszor maffiafőnöknek nevezett – ötödször is nyerjen, és újabb ciklusát kezdje meg a poszton. Az ex-futballsztár úgy látja: ez ma „nem lenne elfogadható egyetlen demokratikus országban, sem az ENSZ-ben, sem a nemzetközi szervezetek többségében”.

A napokban Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) első embere is azt mondta, itt lenne az ideje annak, hogy Blatter átadja a helyét valaki másnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik