Foci

Hosszabbításban nyerte meg az Olasz Kupát a Juve

Juventus (Array)
Juventus (Array)

A BL-döntős torinói sztárcsapat a bajnoki cím után a második trófeáját szerezte meg a szezonban. A Juventus 20 év után lett újra kupagyőztes.

A Juventus tízedszer vagy a Lazio hetedszer? Ez volt a tétje a labdarúgó Olasz Kupa római döntőjének.

A csapatok nem finomkodtak, rögtön a meccs elején egymásnak estek, így Radu már a 4. percben vezetést szerzett a római alakulatnak. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre sem, egy szabadrúgás után Chiellini a kapunak háttal állva, akrobatikus mozdulattal juttatta a hálóba labdát. Az első félidő folytatásában főleg rögzített szituációkból próbálkoztak a felek a sok belépő miatt, azonban egyik fél sem tudott ezzel élni, így 1-1-nél fordultak a csapatok.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A második játékrész még kevesebb helyzetet hozott, inkább a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. A hajrában aztán felpörögtek az események, előbb Djordjevic találta el a labdát rosszul ajtó-ablak helyzetben, majd Matri zörgette meg a hálót, de lesről, a játékvezető így joggal sípolt bele az akcióba.

Hosszabbítás következett, melynek elején ismét Djordjevic riogatott, de kétszer is kapufát találta el, majd jött Matri, akinek a lapos lövésénél már tehetetlen volt Berisha. A lefújásig még próbálkozott ugyan a Lazio, de nem sikerült egyenlíteni.

A Juventus a bajnoki cím mellett így az Olasz Kupát is elhódította már, a torinói együttes ráadásul döntős a Bajnokok Ligájában. Ott a spanyol bajnok Barcelona lesz az ellenfele, amely szintén a triplázásra hajt, a BL-fináléig még összecsap a Bilbaóval a Király Kupáért.  

A Juve 1995 után nyerte meg ismét az Olasz Kupát.

Eredmény – Olasz Kupa, döntő

Juventus – Lazio 2-1 (1-1, 1-1) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Chiellini (11.), Matri (97.) illetve Radu (4.)

Videó – Chiellini gólja szépségdíjas volt:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik