Foci

Őrült hajrá után a Farkasok nyerték a római derbit

Juan Iturbe (Array)
Juan Iturbe (Array)

Az AS Roma 2-1-re győzte le a Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában. Rudi Garcia csapata ezzel a bajnoki ezüstöt is megszerezte és kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Az olasz labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának zárómeccse egy városi rangadó volt, a Derby della Capitale, azaz a két római együttes, a Lazio és az AS Roma ütközete. A hazai környezetben játszó Lazio játszott veszélyesebben az első félidőben, ám hiába a mezőnyfölény és a helyzetek, nem tudott előnybe kerülni a vendéglátó.

A második felvonásban is főleg a Lazio akarata érvényesült, de a Farkasoknak is egyre több veszélyes támadásuk volt, mígnem a 73. percben a vezetést is megszerezték, Iturbe fejezett be góllal egy szép akciót. Nem örülhetett sokáig az AS Roma, jött ugyanis a csereként pályára küldött Djordjevic és 1-1-re módosította az állást.


Iturbe szabályosan kivetkőzött magából a gólja után
Fotó: Europress Fotóügynökség

Mégis a vendégek voltak, akik utoljára nevettek, Yanga-Mbiwa a 85. percben döntötte el a három pont sorsát. Ezzel ráadásul nem csak a rangadót nyerte meg övéinek, hanem bebiztosította Rudi Garcia együttesének a bajnokság második helyét, így az AS Roma kaparintotta meg az indulási jogot a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A Laziónak az utolsó fordulóban a bajnokság harmadik helye lesz a tét, ráadásul épp az üldöző Napolit fogadják. A fővárosiaknak elég egyetlen pont is, ugyanakkor ha kikapnak, lecsúsznak a BL-selejtezőről, mert abban az esetben az egymás elleni eredmény a nápolyiaknak kedvez majd – ősszel 1-0-ra nyert Rafa Benítez legénysége.

Eredmény – Serie A, 37. forduló

Lazio – AS Roma 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Djordjevic (82.) illetve Iturbe (72.), Yanga-Mbiwa (85.)

Videó – A találkozó góljai:


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik