Fotó: Europress Fotóügynökség
Szűk tíz esztendő alatt vált századossá a 28. születésnapját hamarosan ünneplő Lionel Messi, aki ugyanakkor nem tudta felejthetetlen teljesítménnyel emlékezetessé tenni a Jamaica elleni összecsapást. Eleve a teljes argentin válogatott takaréklángon égett a szombat esti mérkőzésen, annak ellenére is, hogy már a mérkőzés kezdetén magához ragadta a kezdeményezést a dél-amerikai együttes, Gonzalo Higuaín pedig a 11. percben vezetéshez juttatta az övéit.
A Napoli csatára még az első játékrészben eltalálta a keresztlécet, majd a második felvonásban Angel Di María sistergős lökete csattant szintén a lécen. Sőt, maga az ünnepelt, Messi is betalálhatott volna, ám cseles emelését lefülelte Miller kapus (erről videó a cikk végén). A karibi együttes a második 45 percben egyébként sokkal összeszedettebben futballozott, de összességében megérdemelten nyert Argentína, az 1-0 pedig a csoportelsőséget jelentette.
Videó – Higuain gólja döntött:
A játéknap korábbi meccsén Uruguay és Paraguay egy első félidei gólváltást követően osztozott meg a pontokon, ugyanakkor mind a két együttes készülhet az egyenes kieséses szakaszra, Paraguay a második helyen, Uruguay pedig a harmadik helyről harcolta ki a továbbjutást.
Videó – Miller kapus nagy védése Messi emelésénél: