Mobil

3 GB RAM és brutál akksi 60 ezer forint alatt

Ennek a vadonatúj készüléknek a remekül eltalált ár/érték arányával igen nehéz lesz versenyezni.

A hamarosan érkező Elephone P8000 azoknak készült, akik relatíve olcsón szeretnének egy olyan okostelefont, melyben mind a kijelző, mind a chipset, mind a memória, mind pedig a kamera, de még az akksi is rendben van. A készülék árcéduláján várhatóan mindössze 209 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 58 ezer forintos összeg lesz olvasható, de pontosan mit kapunk majd ezen összegért cserébe?

 

A kereskedelmi forgalomban a harmadik negyedévben felbukkanó Elephone P8000 előlapján egy 5,5 colos képátlójú és 1920×1080 pixeles Full HD felbontású érintőkijelző található, mely 400 ppi-s pixelsűrűsége révén nem sok kívánnivalót hagy maga után. A fémkeretes telefon “agya” egy 64 bites MediaTek MT6753-as chipset, melynek nyolc darab processzormagja 1,5 GHz-es órajelen ketyeg, ezenkívül pedig egy nagyteljesítményű, tizenhatmagos Mali-T760 grafikusgyorsító is került a fedélzetre. A RAM a mai elvárásoknak megfelelően 3 GB-os, a 16 GB-os belsőmemória pedig szokás szerint microSD memóriakártyák révén bővíthető.

 

A hátoldali főkamera lelke egy Sony IMX214-es 13 megapixeles képérzékelő és egy f2-es fényerejű objektív, a frontkamera révén pedig maximum 5 megapixeles szelfik készíthetők. A többféle színváltozatban készülő, dupla SIM-slotos Elephone P8000 kapcsán említést érdemel még az Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszer, a 150/50 Mbit/s-os LTE mobilnet, az a/b/g/n szabványú Wi-Fi, a 360 fokban használható hátoldali ujjlenyomat szenzor, illetve a nem kevesebb mint 4200 mAh kapacitású liítum-polimer akkumulátor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik