Mobil

Felbukkant az első 10 magos okostelefon

Nehogy azt gondoljuk, hogy a 8 magos mobil chipsetek után már megáll a magszám gyarapodás!

Nem is olyan rég még minden mobilban egymagos chipsetek voltak, aztán az LG előrukkolt a világ első kétmagos okostelefonjával, majd pedig szépen sorban megérkeztek a négymagos, illetve a nyolcmagos szörnyetegek is. És a fejlődés természetesen ezen a ponton sem állhat meg.

Áprilisban ugyanis napvilágot látott a MediaTek legújabb tízmagos MT6797 Helio X20 chipsete, mely az első tesztek alapján mintegy 70 ezer pontos AnTuTu eredményt képes produkálni, vagyis nagyjából ugyanazt az eredményt hozza, mint a Samsung által az S6-os okostelefonokban használt nyolcmagos, 14 nanométeres Exynos 7420-as chipkészlet. Most pedig kiderült, hogy várhatóan a kínai Elephone P9000 lesz a világ első olyan okostelefonja, melyben helyet kap a MediaTek új szörnyetege.

 

Az Elephone P9000 előlapját az előzetes híradások szerint egy 5,5 colos képátlójú és 1920×1080 pixeles felbontású Full HD érintőkijelző uralja, a tízmagos chipset mellett pedig 4 GB RAM, illetve 32 GB ROM kap helyet. Az Android 5.1 (Lollipop) operációs rendszerű készülék energiaellátásáról egy 3100 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, a hátoldali főkamera 20,7 megapixeles felbontású, frontoldali társa révén pedig maximum 8 megapixeles felbontású szelfik készíthetők. A dupla SIM-slotos újdonság október közepén mintegy 499 dolláros áron debütál majd a kereskedelmi forgalomban.

Az iparágban elsőként Tri-Cluster CPU konfigurációt alkalmazó MT6797 chipsetben két darab 2,5 GHz-es Cortex-A72 mag, négy darab 2 GHz-es Cortex-A53 mag, illetve négy darab 1,4 GHz-es Cortex-A53 mag található. Az előző generációs MediaTek chipseteknél mintegy 40 százalékkal nagyobb teljesítményű, Mali T800 grafikusgyorsítós újdonság a már jól ismert big.LITTLE architektúrára épül, LTE Cat. 6 (300 Mbit/s) támogatással bír és a TMSC 20 nanométeres gyártási technológiájával készül. A chipkészlet tömeggyártása várhatóan júliusban kezdődik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik