A természet legerősebb parancsa a túlélés az egyed és a faj szintjén egyaránt – nyilván utóbbi csak az első árán lehetséges. Növények és állatok ennek érdekében fegyverkeznek, állandó a verseny ragadozó és préda között. Vannak, akik tüskéket, páncélt növesztenek, fogakkal, karmokkal, agyarakkal veszik fel a harcot, mások különféle mérgekre, vagy az álcázásra esküsznek.
Bőven vannak olyanok is, akik csak imitálják az erőt: nagynak, mérgesnek, félelmetesnek tüntetik fel magukat, és bejön. Persze itt is megvannak az amatőrök, mint akik ártalmatlan légy létükre a darázs figyelmeztető fekete-sárga sávjait öltik magukra, vagy a lepkék, akik szárnyaikra óriási szemeket “festenek”. Kit akarnak átverni? Néhány oktondi madarat…
A profik viszont vérfagyasztó produkcióra képesek még akkor is, ha az apróságok kategóriájában lépnek pályára. Mint a Dél-Amerikában honos lepke, a Dynastor darius “gyermekkorában”, azaz hernyóként pont olyan, mint az összes többi: egy lomha zabagép:
Így sem tűnik egy menekülőbajnoknak, ám élete utolsó előtti szakaszában még védtelenebb. Ez a bábállapot, amikor a lárva szervezete teljesen átalakul, létrejön a teljesen kifejlett rovar, az imágó. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hernyónk 13 napig mozdulatlanul lóg Trinidad erdeiben, kitéve a ragadozók támadásainak.
És épp ezek megelőzésére szolgál az álca, amit ez a rovar tökélyre fejlesztett. Merev, prédára leső kígyófejnek adja ki magát, a lombok között várakozó, mérges gyilkosnak. Ha egy szerencsétlen madár megpillantja, valószínűleg még ő boldog, hogy gyorsan továbbrebbenve megúszta a találkozást… Valljuk be, bármelyikünket átverné:
