Tudomány

A kökényszeműek a legnagyobb piások

kekszem(210x140).jpg (Array)
kekszem(210x140).jpg (Array)
Egy tanulmány szerint a kékszemű emberek nagyobb eséllyel lesznek alkoholisták, mint barna vagy zöldszemű társaik.

A Vermonti Egyetem kutatása szerint a világos – kék, zöld, szürke és mogyoróbarna – szemű emberek jóval gyakrabban nyúlnak a pohár után, mint sötétszemű társaik. A kékszeműek különösen veszélyeztetett csoportnak számítanak, mert nagyobb eséllyel lesznek alkoholisták, mint mások. Az nzherald.co.nz cikke szerint ez első olyan tanulmány, amely direkt összefüggést mutatott ki a szemszín és az alkoholfüggőség között.

Mint kiderült, a szem színéért és az alkoholizmus kialakulásáért felelős gének ugyanazon a kromoszómán találhatók. „Ez felvet egy érdekes lehetőséget – klinikai körülmények között a szemszín is hasznos segítséget nyújthat az alkoholfüggőség diagnosztizálásában” – mondta a weboldalnak nyilatkozva Arvis Sulovari, a tanulmány egyik készítője. A tudós hangsúlyozta, hogy további kutatásokra lesz szükség, mert azt még nem tudják, mi okozhatja ezt a különös összefüggést.

A vermonti kutatók több mint tízezer olyan ember adatait elemezték, akik valamilyen diagnosztizált pszichiátriai betegségben – köztük depresszióban, skizofréniában, bipoláris zavarban, alkohol- vagy drogfüggőségben – szenvednek. A vizsgált páciensek között 1263 olyan alkoholfüggőt találtak, akiknek európai őseik voltak. Miután észrevették, hogy összefüggés lehet a szemszín és az alkoholizmus között, háromszor is újra ellenőrizték a számításaikat. Mindháromszor ugyanezt az eredményt kapták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik