Közélet

Elmenekült Kerepesről a fiatal szartír 62 éves áldozata

Kerepesi erőszakoló (Array)
Kerepesi erőszakoló (Array)

A 23 éves S. Szilárd háromszor támadta meg Marika nénit: álmában megerőszakolta, kirabolta. Még a szomszédja sem tudja, hová költözött a bántalmazott hölgy - írja a Bors.

“Hallottuk, hogy betörtek hozzá, többször is, de ezt a borzalmat csak suttogták” – mondta el a Bors munkatársának Marika néni egyik ismerőse. Állítása szerint a 62 éves asszony korábban sem volt társasági ember, az eset után szinte teljesen eltűnt, lehajtott fejjel járt, hamarosan pedig elköltözött. “Szabályosan elmenekült, nem is tudjuk, hogy hová” – tette hozzá a forrás.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, a gödöllői rendőrök 2015. július 30-án fogták el S. Szilárd 23 éves kerepesi lakost, majd előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

A férfi 2012. július 22-én hajnalban az ablak megrongálásával bejutott Marika néni házába, és különböző használati tárgyakat vitt el. S. Szilárd 2012. szeptember 1-jén a hajnali órákban a nyitott ajtón keresztül ismét visszament a házba és ezúttal az alvó sértettel megpróbált közösülni. A férfi közel egy évvel később – 2013. augusztus 4-én 4 óra körüli időben – újra megjelent a 62 éves asszony kerepesi otthonában és az ablakon bejutva dulakodni kezdett az asszonnyal: lefogta őt, majd szexuális cselekmény végrehajtásra kényszerítette.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi 2014. február 2-án, 2014. augusztus 10-én, illetve 2015. július 26-án a hajnali órákban a nyitott ajtón keresztül, illetve egy esetben az ablak benyomását követően másik három sértett kerepesi házába is bejutott és őket is szexuális cselekményre akarta kényszeríteni. Mindhárom nő ellenállt, dulakodott a gyanúsítottal, melynek eredményeként a férfi elmenekült a helyszínekről. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését elismerte, jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik