Szőnyi Szilárd hosszú blogbejegyzésben magyarázta (mert ezek szerint azért mégis arra szorult) a publicisztikáját, többek között kitérve arra, hogy miért és hogyan is értette, amikor azt írta, tudomása van sőt megalapozott gyanúja, hogy egy egyházi intézményben egy pap nem éppen atyai szeretetből ölteti az ölébe a kisgyerekeket.
Én nem akarom Szőnyi Szilárdot személyében támadni, ez a legkevésbé sem a szándékom, de nem tudok elmenni amellett sem, amit magyarázkodásként írt a Facebookra. Nézzük csak konkrétan a reakcióját, amit az általa felhozott pedofil ügyről írt, arról amivel tudomással bírt a publicisztikájában.
Szőnyi mondatait vastaggal szedem.
“5. Miért nem teszek feljelentést, ha tudomásom van egy konkrét pedofilügyről? Egyrészt ezt a passzust pont Varga Mátyás és a rend védelmében tettem bele az írásba; így akartam jelezni, mennyire együtt érzek az ügyet nyilván nehezen megélő bencésekkel, illetve mindazon papokkal – igen, köztük a most kiugrott szerzetessel –, akik alkalmasint „illetlen” vágyakkal küszködnek.”
Engem mélységesen elkeserít, hogy Szőnyi együtt érez olyan emberekkel, akik kisgyerekeket akarnak szexuális aktusra kényszeríteni illetve erről fantáziálnak. Ilyen emberekkel nemhogy egy keresztény konzervatív, de semmilyen ember nem érezhet együtt, akit a nagyközönség elé engednek a véleményével. Nincs szegény és meghurcolt pedofil.
Különösen erős kontrasztba kerül Szőnyi “együttérzése”, azzal, hogy míg egyes illetlen vágyakkal küzdőkkel együtt érez, addig nyíltan ostorozza a homoszexualitást illetve a homoszexuálisakat.
A homoszexualis szex, illetve minden szexuális vágy kiélése addig “illő”, amíg két felelős, nagykorú ember konszenzusával történik. Ha egy vágy kiélése konszenzus nélkül történik, azt nemi erőszaknak hívják, ha konszenzusra életkorából fakadóan képtelennel szemben, azt úgy, hogy kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak és nem úgy, hogy “illetlen vágy.”
Akikről Szőnyi beszél, azok nemi erőszakra vágynak, ilyen emberekkel nem lehet együtt érezni, vagy nagyon beteges lelkületűnek kell lennie valakinek, ha sikerül.
Az említett esetben természetesen nem arról van tudomásom, hogy egy pap konkrétan megrontott volna valakit – ha így volna, nyilván azonnal feljelentem az illetőt –, hanem azt jeleztem: egy egyházi intézmény munkatársainak az a benyomásuk, hogy valami nem stimmel az atyával. Ez különbség, nemde?
Az a baj ezzel az állítással, hogy nem ezt írta Szőnyi. Idézzük fel, hogy mit is írt:
“Magam is ismerek olyan, gyermekekkel is foglalkozó egyházi intézményt, ahol alapos a gyanú: az oda bejáratos – egyébként nagyszerű – pap nem csupán atyai kedvességből ülteti néha az ölébe vagy simogatja meg a kisfiúkat, kislányokat. “
Nem azt írta, hogy “valami nem stimmel”, hanem azt, hogy “nem atyai szeretetből ülteti az ölébe, simogatja a gyerekeket”.
Hanem illetlen vágyból.
A gyerekeket.
Ez tényleg nem stimmel.
Még jó, hogy konkrét megrontás nem történt.
Gondolom, minden szülő hátradől és fúj egyet, hogy szerencsére a kisgyerekébe nem erőltette bele a bibircsókos faszát az a felnőtt, akinek a felelősségére bízta.
Megnyugtató, hogy csak vágyik rá.
Lehet, hogy én vagyok szülőként hiperérzékeny, de én a helyükben nem lennék nyugodt.
Sőt, úgy érezném, hogy elárult engem emberként, szülőként az intézmény, ha gyanították az “illetlen vágyat”, de nem tettek semmit. Ja, de igen. Elmesélték egy újságírónak. Aki szintén elárult, mert nem figyelmeztetett, hogy nem jó kezekben van a gyerekem.
Ha ez nem kiskorú veszélyeztetése, hát én nem is tudom, mi az.
