Nagyvilág

Barroso: távozzon az EU-ból, aki bevezeti a halálbüntetést

barroso(960x640).jpg (Array)
barroso(960x640).jpg (Array)

Az Európai Bizottság előző elnöke szerint az Európai Unióban nem lehetséges a halálbüntetés visszaállítása, aki ilyenen gondolkodik, annak távoznia kell a közösségből.

José Manuel Barroso tíz évig, 2004 és 2014 között volt az Európai Bizottság elnöke, azóta az USA-ban tanít, ott adott interjút az ATV-nek. A volt portugál főbiztos szerint „uniós tagállamban nem lehetséges a halálbüntetés. Ez alapfeltétel, az alapvető jogok része.” Orbán korábban azt mondta, napirenden kell tartani a kérdést és társadalmi vita kell róla, ebben egyetért vele Barroso. Szerinte bármiről lehet vitázni egy demokráciában, de „legyünk közben őszinték: a vita kérdése nem lehet az, hogy legyen-e újra halálbüntetés.”

Úgy látja, nem lehet az unió tagja olyan állam, ahol bevezetik a halálbüntetést, „persze ha egy tagállam mégis be akarja vezetni, megteheti. De ebben az esetben távozzon az Unióból” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy itthon vezető politikusok, például Lázár is a halálbüntetés pártján áll, azt mondta Barroso, hogy ő mindenkinek tiszteletben tartja a véleményét, de ebben a kérdésben nem ért egyet Lázárral. „Az európai értékek és elvek alapján állok, amelyekkel összeegyeztethetetlen a halálbüntetés.” A teljes beszélgetés vasárnap lesz látható a csatornán.

Közben az EP-ben is vitanapot tartottak erről a kérdésről tegnap, kiderült, egyértelműen uniós jogot sértene, ha az EU valamelyik tagállama újra bevezetné a halálbüntetést – állapították meg az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának (LIBE) brüsszeli vitájában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik