Nagyvilág

A délszláv háború idején több menekült érkezett Ausztriába, mégse volt gond

traiskircheni menekülttábor (Array)
traiskircheni menekülttábor (Array)

Ezt az akkor hivatalban lévő volt osztrák belügyminiszter mondta egy lapinterjúban. Most 28 ezer ember ellátása is gondot jelent.

Vizsgálódik az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet az alsó-ausztriai traiskircheni menekülttáborban – tudósít az MTI. A befogadóállomáson jelenleg mintegy 4500-an vannak, köztük 1800 kiskorú, de a tábor rendkívül túlzsúfolt, 1500 embernek ágy se jutott.

Franz Löschnak egykori belügyminiszter a Der Standard napilapban dilettánsnak nevezte Ausztria menekültpolitikáját. Ő a délszláv háború idején volt hivatalban, amikor 115 ezren érkeztek az egykori Jugoszlávia tagállamaiból az országba. Az ő elhelyezésükkel nem volt gond – jelentette ki. Löschnak szerint már rég ki kellett volna dolgozni egy cselekvési tervet, a szakértők régóta figyelmeztettek a várható menekültáradatra. Az ő hivatali idejében is előfordult, hogy tüntettek egy-egy településen a menekültek befogadása ellen, de most a kormányban is vannak olyan konfliktusok, amik a nyilvánosság elé kerülnek.

A Die Presse című lap azt írta: az alsó-ausztriai tartományi rendőrség vezetője a belügyminiszternek panaszkodott arról, hogy a rendőrséget lefoglalja a menekülthelyzet, sok helyütt csak ügyeleti készültséget tudnak ellátni emiatt. A belügyminiszter erre úgy reagált, hogy elképzelhető, hogy szükség lesz arra, hogy a hadsereg támogassa a rendőrség munkáját. Ezzel a javaslattal a védelmi miniszter is egyetértett.

Ausztriában egyébként az év első hat hónapjában 28 ezer menekültkérelmet nyújtottak be, ebből hatezerről már pozitív elbírálás született.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik